Kövess minket

Aztaa

Egy újabb nap, egy újabb amerikai államban legalizálták a füvet

Sorban a kilencedik.

Megosztva

Forrás:

Vermont is becsatlakozott a fűlegalizáló államok közé Amerikában, igaz ők egy kicsit kilógnak a sorból. Az ország északkeleti részén elterülő állam ugyanis az első, ahol nem népszavazás, hanem a törvényhozás hozta el az igent a szmokizáshoz.

Phil Scott, republikánus kormányzó vegyes érzelmekkel írta alá hétfőn az erre vonatkozó törvényt. Mint elmondta, az állampolgárok saját döntése, hogy mit csinálnak a négy fal között, a lényeg, hogy ez más egészségét ne károsítsa, különösképpen a gyerekekére. A törvény elfogadásával a 21 éven felüliek 28 gramm füvet tarthatnak maguknál, és két növénykét is nevelgethetnek otthon. A bolti árusítás továbbra is tilos, Vermont gazdaságát tehát nem dobja majd meg úgy a fűkereskedelem, mint tette Colorado, vagy Nevada államét.

A kormányzó a kereskedelmet csak azután akarja engedélyezni, miután konkrét tervek vannak a megelőzési programról.Vermont a kilencedik legalizáló állam, korábban Colorado, Washington, Oregon, Kalifornia, Nevada, Alaszka, Massachusetts, és Maine hozott hasonló döntést.

(Vice News)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés