Kövess minket

Aztaa

Érvénytelen lett a bulinegyedről szóló népszavazás

A VII. kerületben a belső-erzsébetvárosi vendéglátóhelyek nyitva tartásáról szavazhattak.

Megosztva

Forrás:

Érvénytelenül zárult a tegnapi erzsébetvárosi népszavazás, ahol arról dönthettek a lakók, hogy éjfél után is nyitva maradjanak-e a szórakozóhelyek. A helyi képviselő-testület által kezdeményezett voksoláson a jogosultak 15,89 százaléka, összesen 6918 fő adta le a szavazatát. Mint írták, 4572-en az éjféli zárórára voksoltak, míg 2316-an az éjfél utáni nyitva tartás mellett foglaltak állást, további 30 szavazat érvénytelen volt. Szavazásra 43 ezer 520-an voltak jogosultak, a szavazás akkor lett volna érvényes, ha az érintettek több mint fele érvényesen szavazott volna.

Az erzsébetvárosiaknak arra kellett választ adniuk, egyetértenek-e azzal, hogy a kerületi képviselő-testülete úgy szabályozza a Károly körút – Király utca – Erzsébet körút – Rákóczi út által határolt területen az üzletek nyitvatartási rendjét, hogy a vendéglátást folytató üzletek éjfél és reggel 6 óra között nem tarthatnak nyitva. Az önkormányzat azt is jelezte: az eredménytől függetlenül továbbra is fel kívánnak lépni a vendéglátóhelyek és a turisták okozta problémák megoldása érdekében és tovább kívánják növelni az ott lakók nyugalmát biztosító pénzügyi forrásokat és intézkedéseket. A városvezetés olyan törvényalkotást kezdeményez, amely az ott lakók életkörülményeinek további javulását, védelmét és biztonságát segíti elő – írták, pártpolitikát felülíró közös ügynek nevezve Erzsébetváros jövőjét.

A városvezetés számít valamennyi párt és a helyi lakóközösségek képviselőinek konstruktív együttműködésére az ott élők érdekét és nyugalmát szolgáló további döntések előkészítése és meghozatala során – erősítették meg. A helyi népszavazás eredményére több érintett civil szervezet is reagált.

Garai Dóra, az éjféli záróra mellett kampányoló Élhető Erzsébetváros Facebook-csoport szóvivője szerint hatalmas siker, hogy anyagi háttér nélkül, ellenszélben és manipulációk ellenére ez az eredmény született, ami „nagyon tisztán és egyértelműen megmutatja, mit szeretnének a lakók a kerületben„. A részvételi arányt az önkormányzat súlyos kudarcának nevezte, mondván, a lakosság nem kapott megfelelő tájékoztatást a referendumról, és emlékeztetett arra, hogy a polgármester és helyettese is jelezte korábban, hogy nem az érvényességhez, hanem az igenek többségbe kerüléséhez kötik „a lakók akaratának figyelembe vételét„. 

A szórakozóhelyek nyitva tartásának korlátozása ellen kampányoló Élő Erzsébetvárosért Egyesület szóvivője, Molnár Bence sikerként értékelte az eredményt és jelezte, hogy a helyzet rendezésére vannak javaslataik, amelyekről akár holnap készek tárgyalni az önkormányzattal. Céljukként fogalmazta meg, hogy „tisztaság, csend és rend legyen a bulinegyedben, és élhető maradjon a kerület„. Mint mondta, három hét alatt 50 ezernél többen írták alá petíciójukat annak érdekében, hogy „Budapest maradjon világváros, maradjon a bulinegyed„.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés