Kövess minket

Aztaa

Esélyük sem volt a fegyveres rablóknak a 88 éves háborús veterán ellen

Karate ütésekkel vágott rendet az utcán a Koreát is megjárt öregúr.

Megosztva

Forrás: Dailymail

Hiába voltak késeik, hiába voltak túlerőben, mégis hanyatt-homlok menekülniük kellett azoknak rablóknak, akik egy nőt akartak kirabolni London északi részén, Kentish Town-ban. A fiatalokból álló banda pechére a 88 éves háborús veterán, John Nixon a közelben sétálgatott, amikor fenyegetni kezdték áldozatukat, és rögtön akcióba lendült. Egy jól irányzott karate ütéssel lecsapta az egyik rablót, majd gondolkodás nélkül rátámadt a többi delikvensre is. Rövid dulakodás során többször megvágták a fejét, illetve a kezét, mégis sikerült elkergetnie a piti bűnözőket, akik ijedtükben talán még mindig szaladnak a nyugdíjas férfi elől.

[gif]https://media.giphy.com/media/11fsYev0GTLGBG/giphy.gif[/gif]
A rendőrségen igazi hősként ünnepelt Nixon bácsi nemcsak Koreában teljesített szolgálatot korábban, de több éven át dolgozott testőrként a világ legveszélyesebb országaiban, például Nigériában. Komoly kiképzést kapott, ennek vette hasznát az utcán, mint később elmondta; látott már ennél jóval parásabb szituációkat életében, volt, hogy ellőtték a lábát, vagy éppen egy mérges kígyó marta meg bevetés közben.

A verekedés után nem csak a rablók, de a nő is elfutott, reméljük jól van.

(Dailymail)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés