Kövess minket

Aztaa

Halálra fagyott egy hegyen a „Bikinis Hegymászó”-ként elhíresült nő

43 óra után találták meg a holttestét.

Megosztva

Forrás:

Meghalt a „Bikinis Hegymászó„-ként híressé vált nő, miután lezuhant egy 20 méteres szakadékba, és a segítség túl későn érkezett meg, ezért halálra fagyott.

A 36 éves, tajvani Gigi Wu profi hegymászó volt, több mint 100 hegyet mászott már meg korábban, mindezt természetesen rendes túrafelszerelésben. A „Bikinis” jelzőt azért kapta, mert pár évvel ezelőtt elveszített egy fogadást, és ezért bikinire vetkőzött az egyik hegy csúcsán, amit fotókkal is megörökített. A képek nagyon felkapottak lettek, ezért Gigi rendszeresen megismételte a mutatványt, ezzel pedig 14 ezer követőt szerzett magának a közösségi oldalakon.

Halálakor a tajvani Yushan Nemzeti Parkban túrázott, de elcsúszott és belezuhant egy szakadékba. Az esést túlélte, viszont beszorult, a lábait pedig nem tudta megmozdítani. Műholdas telefonon hívta fel a barátait, akik a megadott koordináták alapján segítséget küldtek neki. Sajnos a rossz időjárás miatt a helikopteres mentés helyett gyalog indult útnak a mentőcsapat, és mire 43 óra múlva megtalálták a nőt, már halott volt. Egy tajvani híroldal információ szerint a halálát kihülés okozta, de arról nem írnak, hogy a zuhanáskor is bikiniben volt-e.

Utolsó bikinis mászásáról január 9-én posztolt. Rajongói Facebook oldalát halála óta törölték.

(VICE)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés