Kövess minket

Aztaa

Három éves kisgyerek „száguldozott” egy floridai főúton

Szerencsére még időben lekapcsolták a zsaruk!

Megosztva

Sokunk vágya volt gyerekként, hogy a pedálos moszkvicsunkkal (már, akinek volt és, aki tudja egyáltalán mi is az) az utakat szeljük látástól-vakulásig. Egy három éves, floridai kisfiú nem érte be a kertük hátsó részével, sokkal többre vágyott, mint hogy csak ott vezesse elektromos autóját. Szerda reggel, míg édesapja a fürdőben készülődött, a srác kereket oldott. Szó szerint! Felmászott a gyerekszék tetejére, kinyitotta a bejárati ajtót és már szabad is volt. Bepattant a motorizált kisautójába és nekiindult a nagyvilágnak! A fürdőből előmászó apuka már hiába kereste fiát, neki ugyanis jelenése volt az egyik helyi főúton. A halálra rémült apa rögtön biciklire szállt és keresni kezdte a gyereket a környéken.

Az úton közlekedő autósok, amint meglátták a fiút hívták a rendőrséget majd biztos, ami biztos alapon megállították őt, és körbe vették autóikkal, amíg a törvény őrei megérkeztek.

Miután az apuka is bekerekezett a helyszínre, addigra már egész kis felfordulás volt az úton. Az eset után hazavitte gyerekét, de a hatóságok az ügyet továbbították a gyermekvédelem felé.

„Born to be wild!”

[vembed youtube=”rMbATaj7Il8″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés