Kövess minket

Aztaa

Így fest a Virgil Abloh által tervezett Mercedes-Benz modell

Megosztva

Még júliusban írtuk meg, hogy Virgil Abloh a Mercedes-Benzzel társul, azzal a céllal, hogy megalkossanak egy újragondolt gépjárművet. Augusztusban még csend volt a dologról, szeptemberben viszont elkezdett kikristályosodni a projekt, olyannyira, hogy a minap már azt is felfedték, hogy fest majd az átstrukturált G-osztály járgány. 

Forrás: Bafic / Project Geländewagen / Mercedes-Benz

Forrás: Bafic / Project Geländewagen / Mercedes-Benz

 A „The New Luxury” szlogennel futó, Gorden Wagenerrel együtt készített Project Geländewagen nevű modell, ami valójában egy prototípus-műalkotásként van meghatározva, egy különleges megjelenésű pályaversenyautó lett, aminek a külsején is több változtatást eszközöltek: a karosszéria leültetésre és kiszélesítésre került, a fényezést és színezést „félbehagyták” (Virgil Nike cipői is ezt a „félkész” koncepciót követték), így egyfajta törtfehéres (Off-White, ugyebár) színt kapunk, a kormány F-1 stílusú, az utastérben pedig kagylóüléseket találni, amiket két „Abloh” és „Wagener” feliratos biztonsági öv szel át.

A kollab célja a „luxus újradefiniálása” volt, ez többnyire sikerült is, tekintve, hogy az autó belseje letisztult és direkt nélkülözi a túlzó és modern elemeket, a digitális kijelzők helyett is analóg számlapok kerültek bele, több „nem kellő” elemet pedig x-el takartak el, így az első lámpát és egy belső propellert is.

[instagram]CE4R636oNIR[/instagram][instagram]CE4bWqxgHfZ[/instagram][instagram]CE4RDUcpx0G[/instagram]
A prototípusból összesen egy darab készült, viszont szeptember 14-én online aukcióra bocsátanak belőle egy kisebb makett verziót, és már Instagram filter is jár hozzá, amivel a terepjáróból lett versenyautót bárhova ledobhatjuk. Ahogy ez már előre közölve volt, a bevételeket jótékony célra fordítják és különböző humanitárius-és emberjogi szervezeteknek adják majd. A szerencsés, aki megszerzi a miniatűr makettet, az alkotókkal találkozva élőben is megnézheti az eredeti, életnagyságú művészeti alkotást Stuttgartban. 

A lookbookot egyébként Bafic (@bafic) fotózta, aki sokszor dolgozott már Abloh-val, többek közt Louis Vuitton kampányokon is. Virgil régen eltökélte, hogy támogatni szeretne minél több afroamerikai művészt, az alkotó újbóli felkérése is e célból történt. 

A Project Geländewagenhez 22 darab extrán limitált versenykesztyű is készült, amiből A$AP Nast is kapott egy párat, ő ezzel promózta kicsit a nagyszabású együttműködést az Instagramon: 

[instagram]CEvNcQNllQL[/instagram]

További fotók alább:

(Player / CNN)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés