Kövess minket

Aztaa

Így néz ki, amikor egy UFO vadászt kiüt egy űrlény fényes nappal

Megdönthetetlen bizonyítékok kerültek elő, most már semmi kétség, itt vannak köztünk a földönkívüliek!

Megosztva

Vágjunk rögtön a közepébe! Egy angol, magát UFO szakértőnek tituláló férfinek, bizonyos John Moonernek (sic!) olyan bizonyítékai vannak a földönkívüliek létezéséről, amik még a legvérmesebb hitetlenkedőket is meggyőzhetik!

A Newton Abbotban élő Mooner már többször is találkozott „idegenekkel”, de eddig még nem sikerült semmiféle bizonyítékot beszerezni ezekről a találkákról.

Egészen eddig!

A férfi állítása szerint a Google szatelitjeinek kamerái rögzítették azt a pillanatot, amikor egy űrlény épp szájba vágja őt, majd nem sokkal később elrabolja. A képet teljesen véletlenül fedezte fel a Google Maps rendszerében, miközben ott is UFO-ra vadászott.

Mooner először nem hitt a szemének. Elmondása szerint tisztán látszik a felvételen, amint megpróbálja megütni a marslakót, aki profi bokszolókat megszégyenítő mozdulattal hárítja az ütést, majd elkapja Mooner csuklóját és a földre viszi.

Ezt kellene látnunk ezen a képen:

Forrás: dailymail.co.uk

A képen, amit Mooner kopizott ki a Google Earth-ből, a bunyón kívül látszik még az űrhajó is, amivel a meglehetősen durva látogató érkezett. Legalábbis a hobbi UFO szakértő olvasatában.

Ha nem látsz semmit a képen, ne ess kétségbe! Segítünk: a bal felső sarokban, zöld fényben úszva látszik az űrhajó, a piros karikában maga az ütés pillanata. A szürke földönkívülit keressétek! Mooner is ott van, fekete baseball sapkában és pólóban. Ugye, hogy ugye?!

Az ütés pillanata, kinagyítva:

Forrás: dailymail.co.uk

Ami ezután történt, arra Mooner már egyáltalán nem emlékszik. Szerinte elrabolták őt, és különböző kísérleteket végeztek rajta az űrben. Nem ez volt azonban az első eset, ugyanis 2016-ban igen gyakran vették Newton Abbot felé az irányt az idegenek. Legalábbis Mooner szerint.

Ezekről sajnálatos módon nem került elő semmiféle felvétel…

Eddig.
Az esetről önkéntelenül is ez a klasszikus, Boncz-Markos-Nádas jelenet jut eszünkbe.

[vembed youtube=”tjteyA7CcaQ” ]
(dailymail.co.uk nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés