Kövess minket

Aztaa

Ingyenessé tette az összes pornóját egy hentai oldal, rögtön lehaltak a szerverek

Azt szeretnék, ha az emberek inkább otthon maradnának a járvány alatt, ehhez adnak egy kis segítséget.

Megosztva

Forrás:

Egy angol nyelvű hentai platform, a Fakku bejelentette, hogy a koronavírus-járványra tekintettel az összes pornó-mangájukat ingyenesen elérhetővé teszik két héten keresztül. 

Órákkal a bejelentés után az oldal teljesen lehalt, vélhetően nem bírtak a szerverek a rengeteg új látogatót, akik kaptak a lehetőségen, hogy egy betárazzanak a japán huncutságokból, fizetés terhe nélkül. 

[twitter]https://twitter.com/FAKKU/status/1244457301454409728[/twitter]
„A világ még csak gyakorolja a közösségi távolságtartást a COVID-19 terjedésének megállítása érdekében, de össze kell fognunk, és mindenkinek otthon kell maradnia” –  posztolta a hentai site hivatalos Twittere a vasárnap folyamán, majd hozzátették, hogy ehhez adnak egy kis segítséget is, két hétig mindig hentai ingyenesen elérhetővé válik két héten keresztül.

Nem sokkal később behalt az oldal:

Forrás:

Ez így maradt órákig, de szerencsére azóta ismét rendesen működik, és igen, továbbra is ingyenesen lehet böngészni a képregényeket, regisztráció nélkül ezen a linken, mely természetesen szigorúan 18 pluszos tartalmakat rejt.

A Fakku nem az egyetlen pornóoldal, mely ingyenes tartalommal segíti a házi karantén elviselését, nemrégiben a Pornhub is bejelentette, hogy ingyen Prémium tagságot ad felhasználóinak.

(VICE)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés