Keresés
  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Kalapács alá kerül Kobe Bryant korábbi 1963-as Chevy Impalája

Kalapács alá kerül Kobe Bryant korábbi 1963-as Chevy Impalája

Offmedia- 2021.01.23. 15:01
Kobe Bryant pimpelt '63-as Chevy Impala autója eladósorba került, és a várakozások szerint 250 ezer dollárért mehet el - tudta meg a TMZ.

A járgány története abból a szempontból kifejezetten érdekes, hogy a legendás kosaras felesége, Vanessa az Xzibit vezette "Pimp My Ride" műsorban bütykölő West Coast Customs csapatot kérte fel 2006-ban, hogy készítsenek valami különlegeset az autóból, hogy aztán karácsonyi ajándékként át tudja nyújtani férjének.

A WCC csapat új motorral, hidraulikával, és egy erősebb hangrendszerrel egészítette ki a kocsit, miközben teljesen átfestették azt.

Az autó Swarovsky kristályokkal díszített belseje sem maradt átdolgozás nélkül, ezt már a Goldin Auctions aukciósház is kiemeli, mely az eladást intézi. Kobe amúgy 2013-ban eladta az autót, 2014-ben már egy aukción kötött ki, most pedig ismét gazdát cserél. Az aukció már élő, és 7 napig tart, eddig 1 licit van rá, 100 ezer dollár értékben, de 250 ezer körül várják a végét. Az eladó kiléte nem ismert, csak annyit tudni, hogy a kocsi jelneleg Indianában van.





Hozzszlsok

rdekes lehet