Keresés
  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Két centire állt meg a szíve mellett a kés, egy hónappal később már játszott

Két centire állt meg a szíve mellett a kés, egy hónappal később már játszott

Steiner Krisztián- 2018.11.27. 19:23
1145
Egy legendás karrier, mely az ezredfordulón majdnem kettétört.
Paul Pierce története nem mindennapi. Oakland városában született és mint sok kaliforniai gyerek, arról álmodott, hogy egy nap a Los Angeles Lakers ünnepelt játékosa lesz. 1998-ban bejelentkezett az NBA draftra, ahol hatalmas várakozás övezte őt is, melyik csapatnál fog kikötni. Végül a 10. helyen kelt el, ráadásul az a csapat vitte el, akiket a legjobban utált gyerekkorában, a Lakers örök riválisa, a Boston Celtics. Ennek ellenére már első szezonjában kezdőként számított rá a franchise, amit ő egy 16.5 pontos átlaggal köszönt meg és az Év újonca szavazáson harmadik helyen végzett. Másodévére emelte a támadó hatékonyságát, és a liga egyik elit támadó játékosa lett. Bár a Celtics nem érte el rájátszást érő helyeket, Boston városa fellélegezhetett, hiszen egy új szupersztár kezdett cseperedni a szemük előtt.


A késelés estéje

Azonban ez mind majdnem összedőlt 2000. szeptember 25-én. Paul egy privát buliba volt hivatalos néhány barátja társaságában, többek közt Tony Battie-vel, Celtics-es csapattársával együtt. A bulit a Buzz nevű night clubban rendezték, ahol már korábban is történtek erőszakos események. Boston városa arra kelt, hogy kedvenc játékosuk az életéért küzd, hiszen az éjszaka folyamán 11 késszúrás érte, többek közt az arcán, hátán és mellkasán, valamint egy pezsgős üveget is széttörtek a fején. Az egyik szúrás annyira mélyre ment, hogy Pierce tüdeje összeomlott és két centire állt meg a szíve mellett a penge. Ahogy megtörtént az incidens, Tony Battie és testvére azonnal kocsiba pattantak az erősen vérző Pierce-szel és a közeli kórházba siettek. “Őrület volt. Fogalmunk sem volt arról mennyire komolyan sérült meg. Talán jobb is, hogy nem tudtuk.” - idézte fel az estét Battie.

Paul a sérülései miatt rengeteg vért vesztett, mire a kórházba értek. Az orvosok életmentő műtétet hajtottak végre rajta, Pierce még utolsó erejével megkérdezte a műtős orvost, hogy ugye meg fog halni. Bostonnak fel kellett készülnie, hogy Len Bias után egy újabb tehetség hagyja el a Földet idő előtt. Azonban három nappal később Paul a saját lábán sétált ki a kórházból, majd azt nyilatkozta, hogy készen áll a szezonra. Végül az október 31-én induló szezonban mind a 82 meccsen kezdőként lépett a pályára, 25.3 pontot átlagolva, egyedüliként a Celtics csapatában.


Az elkövetők

Amíg Pierce a kórházban lábadozott, a rendőrség minden erőt bevetve kereste az elkövetőt/elkövetőket, hamar el is jutottak a Made Men nevű rapcsapathoz, akiket gyanúsítottként hallgattak ki. Végül a rapcsapathoz köthető William Ragland, Trevor Watson és Anthony Hurston feladták magukat a rendőrségen, mondván közük van a balhé kirobbanásához, viszont nem ők késeltek. A bíróságon több vádpontban is bűnösnek találták őket, viszont az emberölési kísérlet vádja alól felmentette őket a bíróság. Az ítélet kimondása után Pierce is megszólalt, de csak annyit mondott, hogy örül, hogy végre véget ért életének ezen szakasza, és lezárhatja az egészet. Tommy Heinsohn, a Celtics legendás játékosa és edzője azt nyilatkozta, hogy Paul egy dolognak köszönheti az életét: a vastag bőrdzsekijének, amit azon az estén viselt.


Utóhatások

Két és fél évvel az incidens után Pierce 2,5 millió dollárt adományozott a kórháznak, ahol megmentették az életét: “Itt a lehetőség, hogy visszaadjam a kórháznak, amit tudok. Ők is ott voltak, amikor szükségem volt rájuk.”. A 2000-2001-es szezonban a Boston megint lecsúszott a rájátszásról, viszont a 2001-2002-es szezonban egészen a Konferencia-döntőig meneteltek, többek közt Pierce és Antoine Walker vezérletével. Végül 2008-ban a Boston bejutott az NBA nagydöntőjébe, ahol 6 meccsen legyőzték Pierce gyerekkori kedvenceit, a Los Angeles Lakerst. A döntő legjobb játékosának Paul-t választották.

Pierce 20 év után vonult vissza a kosárlabdától, egyszeres NBA bajnokként, amelyen a legjobb játékosnak járó díjat is megkapta, 10-szeres All-Star válogatottként. Mindezt a késelés után érte el. 18 évvel az események után Paul nyíltan beszélt a késelés utáni időszakról: “Féltem a nagyobb tömegben, 24 órás testőrszolgálatot fogadtam. Szorongással és depresszióval küzdöttem évekig. Lehet, ezért tértem vissza ilyen hamar, mert a kosárlabdapálya volt az egyetlen menedékem. Nem akartam az edzés végét, mert az azt jelentette, hogy vissza kell térnem a való világban, ahol rettegtem.”

Pierce 34-es mezszámát a Boston visszavonultatta 2018 februárjában, azaz mostantól a franchise-on belül senki sem viselheti a 34-es számot. Pierce-t a legtöbben Hall of Famer-nek titulálják, maga Kobe Bryant is azt nyilatkozta, hogy pályafutása legnagyobb harcait vele vívta. Manapság az ESPN The Jump műsorában láthatjuk és a csatornán közvetített meccseken vesz részt szakértőként.

Hozzászólások