Kövess minket

Aztaa

Kollaborációra áll össze Virgil Abloh és a Mercedes-Benz

Megosztva

Forrás: NSS Magazine

Újabb nagy dobásra készül Virgil Abloh: az Off-White CEO és Louis Vuitton kreatív igazgató ezúttal a Mercedes-Benzzel állt össze egy közös projektre, számolt be róla az NSS Magazine.

Virgil, aki a közelmúltban több ízben is a nyilvánosság kereszttüzébe került a Pop Smoke-nak készített amatőr borító és a Black Lives Matter mozgalomnak adományozott arcpirítóan kevés 50 dollár miatt (állítólag félreértés történt), Gorden Wagenerrel, a Mercedes-Benz vezető dizájnfelelősével karöltve dolgozik VALAMIN, ez lehet egy bizonyos G-Class inspirálta artwork, de egy konkrét gépjármű is.

Pillanatnyilag csak apró információmorzsák állnak rendelkezésünkre a kollabról, annyi viszont biztos, hogy a Project Geländewagen (a német Geländewagen szó jelentése: terepjáró – a szerk.) név alatt fog futni és szeptember 8-án mutatják majd be digitálisan.

A nagyszabású társulást bemutatandó prezentáció eredetileg a párizsi férfi divathét keretein belül lett volna megtartva, csakhogy a COVID-pandémia miatt ezt kénytelenek voltak lefújni. A szervezők később aztán arra az elhatározásra jutottak, hogy végül egy digitális esemény keretein belül fedik fel az érdeklődők előtt Abloh és az autógyártó összeborulását. Bettina Fetzer, a Mercedes-Benz marketingigazgatója így magyarázta a döntést:

„Remek lehetőség ez számunkra, hogy felhasználjuk azt a rengeteg kreatív energiát, amit ezekből a projektekből kihozunk. Emellett az emberek megtapasztalhatják, hogy miképpen tudjuk újraértelmezni azt, amit eddig egy digitális eseményről gondoltunk. A közönségnek tulajdonképpen egy utazást biztosítunk Gorden és Virgil kreatív elméjébe.”

Forrás: NSS Magazine

Forrás: NSS Magazine

Fetzer Abloh munkásságát és személyét méltatva hozzátette: „A Virgil Abloh-val, vagyis jelenünk egyik legbefolyásosabb és leginspirálóbb alakjával való társulásunk kiválóan reprezentálja a Mercedes-Benz korszellemről, alkotásról és a modern luxusról vallott eszméit.”

Hogy a projekt egészen pontosan mit is foglal magába, egyelőre rejtély, a Mercedes által elhintett információk alapján viszont következtethetünk néhány dologra. Például egy konkrét G-Class modelre, aminek megjelenéséért lehetséges, hogy Virgil felel, és talán még a jól ismert szignóit is ráteszi. A feltételezés nem is lenne annyira jogtalan, tekintve, hogy 1996-ban a vállalat csinált már hasonlót, akkor épp a Bape szülőatyjával, a Virgillel épp egy Louis Vuitton kollekción munkálkodó Nigoval. Ennek eredménye egy Mercedes-Benz 300 SL BAPE nevű modell lett, amiből összesen hat darabot gyártottak le.

Ha minden igaz, a bevételeket különböző humanitárius civil szervezetek kapják majd, a hőn áhított cél – Gorden Wagener szavaival élve – viszont nem más, mint a Mercedes-Benz luxusértékű brandként való újradefiniálása.

Virgil egyébként posztolt is a titokzatos együttműködésről:

[instagram]CDJh8SMpb_V[/instagram]

Az Off-White-főnököt főállásban ekéző divatmémerek (élen a fashion univerzumának görbe tükröt mutató @vetememes profillal) kapva az alkalmon persze rögtön rákapcsoltak, és igénytelenül szétbrandelt, Nike logókkal és az ajtóra írt „DOOR” feliratokkal elcsúfított gagyi custom Mercedes járgányokkal figurázták ki Abloh és az autós cég közösködését:

[instagram]CDKZfwQA4n7[/instagram]

(NSS)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés