Kövess minket

Aztaa

Majka durván kritizálta a szociális támogatásért folyamodó zenészek névsorát

Gusztustalannak és szánalmas érzi az egészet.

Megosztva

Forrás:

Tekintve, hogy mennyire átrendeződött az emberek zenehallgatási szokása, az előadók nem tudnak megélni pusztán a lemezeladásokból és a streaming lejátszások utáni bevételekből – sokkal intenzívebben és sűrűbben kell fellépniük, ha meg akarják keresni a napi betevőt. Ebbe most hátulról, utolsó emberként csúszott be nyújtott, páros lábbal a koronavírus, aminek köszönhetően augusztus 15-ig semmilyen 500 főnél nagyobb és kisebb (varázslatos kormányzati megfogalmazás) rendezvényt nem tarthatnak meg, ergo, a nyár, de valószínűleg még az ősz jó része is kilőve koncertezés szempontjából.

Ezen bevételek pótlására több jogdíjkezelő soronkívüli szociális segélyekkel támogatná a zenészeket, előadókat, ám két listán – az EJI-n (Előadóművészi Jogvédő Iroda) és az Artisjuson – érdekes nevek tűnnek fel, így történhetett, hogy az EJI-s 70-120 ezer forintos támogatásért olyan előadók folyamodtak, mint Falusi Mariann, MC Hawer, LL Junior, Győzike, Pokorny Lia, Rekop György, Laár András, Xantus Barbara, R. Kárpáti Péter. Hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni, hogy EJI támogatást kaphasson az illető, ide kattintva lehet végigböngészni. Az Artisjusnál mindenki bruttó 160 ezer forinttal “gazdagodhatott”, a felhívás pedig kizárólag a könnyűzenei szerzőknek szól, akik jelentős bevételkiesést szenvednek el a koronavírus miatt például, de nem kizárólag az elmaradó fellépéseik okán – írja az Artisjus a felhívásukban. A támogatottak teljes listája itt érhető el. A felsorolásban olyan neveket csíphetünk el, mint a Csík Zenekarból Csík János, Kállay-Saunders András, Varga Líviusz a Quimby-ből, Zságer Balázs a Zagarból, Náksi Attila, Tolvai Reni, Rizner Dénes alias Deniz, Takáts Tamás, Kalapács József, Lang Györgyi, Mester Tamás, Pély Barna.

A publikus névsort erős kritikával illette az egyik legismertebb és legtöbb embert megmozgató magyar mainstream pop-rapper, Majka, aki a privát Facebook-oldalán fejezte ki elégedetlenségét, illetve az Index megkeresésére a következővel kommentálta a szociális támogatásért folyamodó előadók és zenészek listáját: gusztustalannak és szánalmasnak tartom az egészet! Vélhetően arra reagált ezzel, hogy a listában olyan nevek is szerepelnek, akik bizonyára kevésbé szorulnak rá a fentebb írt összegekre, mint pl. feltörekvő, kevésbé felkapott, a koncertes bevételekre sokkal jobban támaszkodó zenésztársaik és szakemberek. Az ózdi zenész azt is hozzátette, hogy az ő zenekarából egyetlen ember igényelte a támogatást, ám végül ő is jótékonyra célra ajánlotta fel azt. Erre reflektál Vastag Tamás is egy a hivatalos Facebook oldalán közzétett posztjában, amiben leírja, hogy ugyan épp építkezés közben van, mint kétgyermekes apuka, mégsem érzi szükségesnek a támogatásért folyamodnia, mivel más zenész/színész/táncos/technikus/stb. valószínűleg még inkább szűkölködik ezekben a nehéz időkben.

Alternatív megoldások mondjuk vannak, még ha nem is mindenki tud élni vele, Ganxsta Zolee és a Kartel például egy fizetős Facebook csoportot hoztak létre, ahova a rajongók 2500 forintért cserébe válthatják meg a belépőt, és cserébe exkluzív videótartalmakat kapnak a bandától, egyben segíteni is tudják őket.

(via Index)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés