Kövess minket

Aztaa

Megfosztják Conor McGregort a bajnoki övétől

Dana White hivatalosan is bejelentette.

Megosztva

Forrás:

Közeledik a UFC 223, ahol Tony Ferguson és Khabib Nurmagomedov küzdenek meg egymással, a UFC elnöke, Dana White pedig bejelentette, hogy a könnyűsúlyú bajnoki címért megy majd a bunyó. Ez azt jelenti, hogy meg fogják fosztani Conor McGregort a bajnoki övétől.

Így van” – válaszolta a UFC elnöke a TMZ kérdésére, hogy megfosztják-e Conort az övétől. „Conor megérti, hogy elvesszük tőle az övet. Nézd, Conor egy csomó pénzt lapátolt össze, és érthető, hogy egy kicsit pihenni akar, de a divíziónak mennie kell tovább és az üzletnek is mennie kell tovább” – folytatta.

Az ír még 2016 novemberében szerezte meg a könnyűsúlyú bajnoki címet, ezt az azóta nem védte meg. Augusztusban ugyan kiállt bunyózni, de akkor Floyd Mayweather ellen lépett be a kötelek közé egy bokszmeccsre, amit elvesztett ugyan, de 100 millió dollár körül kaszált vele. Eközben a most április 7-én ringbe szálló Ferguson októberben szerezte meg az ideiglenes könnyűsúlyú övét. 

Arra a kérdésre, hogy vajon Conor kiáll-e majd a mostani győztes ellen, White nem tudott egyértelműen válaszolni. „Szeretném, ha Conor kiállna a nyertes ellen. De először augusztus, aztán szeptember volt a dátum, mikor visszatér, most pedig már nem tudom. Mindig azt mondom, hogy ennyi pénzzel, lehet sose jön vissza. Nagyon sok pénze van.”

(Forbes)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés