Kövess minket

Aztaa

Megismételte európai nyaralását és az ott készült fotókat 30 évvel később

Az amerikai nő 30 év múlva ismét vissza akar térni.

Megosztva

Forrás:

Az 1980-as években Lisa Werner egy német nyelviskolában tanult, miközben európai kiruccanásának több fontos pontját is megörökítette. Utazásai során járt Németországban, Franciaországban és Hollandiában is, követve testvérét, aki a Rajna mentén tartott biciklitúrát. Lisa akkor 27 éves volt, most 57, és úgy döntött 30 évvel később rekreálja régi emlékeit.

Az új képek persze filmes kamera helyett már iPhone-al készültek, de ezen kívül nem sok minden változott. A gyönyörű európai városok például biztosan nem, ahogy a képek beállításai sem: „Megkaptam kommentekben, hogy manapság az emberek szelfiket készítenek, de régebben belekomponáltuk magunkat a helyszínbe, így a környezetnek is jutott szerep” – mondta Lisa a CNN Travel-nek. Összesen 13 képből csinált frissített verziót, de az amerikai nő azt állítja, bárcsak még több képet beszkennelt volna. 

A dologból lehet tradíció is lesz, már csak a kora szabhat határt: „Azt tervezem, hogy 30 év múlva, 87 évesen megint visszajövök és újra elkészítem a képeket„.

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

Forrás:

[vembed youtube=”yZfjjXVYEQ8″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés