Kövess minket

Aztaa

Nincsenek forintos gondjaik – ők a legjobban kereső NBA játékosok

Nem aprópénzzel gurigáznak a legnagyobb menők a ligában. De a tucatjátékosok sem. Ha egyáltalán beszélhetünk ilyen kategóriáról az NBA-ben.

Megosztva

Forrás: Instagram

Nem csak a játék tempójában, hanem a fizetésekben is hatalmasat fejlődött az NBA az utóbbi évtizedekben. Viszonyításképpen említenénk meg mindenidők legjobb játékosa, Michael Jordan második kontraktusát. MJ 1988-ban nyolc évvel hosszabbította meg lejáró szerződését a Chicago Bulls csapatával, ennek fejében 3,1 millió dollárt tehetett zsebre minden évben. Ez akkoriban csillagászati összegnek számított, mára már egy NBA-s átlagfizetésének is „csak” pontosan a felét tenné ki. Persze egy percig sem kell aggódnunk Jordanért, hiszen évente több száz millió dollárt keres kosaras cipők eladásával.

Az NBA amúgy is szárnyal napjainkban. Hihetetlen pénzösszegek folynak be a csapatok kasszájába a közvetítések a mez-, és egyéb kiegészítők eladásából. Mondhatnánk, hogy a tengerentúli kosárlabda globális iparág lett, szinte a világ bármely szegletébe eljutva.

A játékosok bére ennek megfelelően évről-évre nő. Az alapfizetések most a legnagyobbak, az újoncok is idén vihetik haza a legnagyobb összegeket. Ez a tendencia aligha fog változni a jövőben. Épp ellenkezőleg! A Forbes magazin kimutatásai szerint a 2020-21-es NBA szezonban az átlagbér (!) elérheti majd a 10 millió dolláros határt.

Nézzük meg, hogy idén kik keresik a legtöbbet a ligában!

Forrás: Instagram

1. LeBron James: 30.96 millió dollár

Forrás: Instagram


2. James Harden, Kevin Durant, Russell Westbrook, Mike Conley, DeMar DeRozan és Al Horford: 26.54 millió dollár

3. Dirk Nowitzki: 25 millió dollár

4. Carmelo Anthony: 24.55 millió dollár

5. Damian Lillard: 24.32 millió dollár

Palik László hangján, félve tesszük fel a kérdést : Na, de hova tűnt Steph Curry?!

(complex.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés