Kövess minket

Aztaa

Nyolcan börtönbe kerülhetnek, mert letörték Tutanhamon 3300 éves szakállát!

Újabb példa arra, hogy az emberi hülyeség határtalan.

Megosztva

Egyiptomban nyolc ember ellen indítottak pert vasárnap a Tutanhamon-maszk letört szakállának helytelen visszahelyezése, valamint az elkapkodott akció közben okozott károk miatt.

A világhírű aranymaszk szakállát karbantartási munkálatok alatt törték le, majd epoxival(!) gyorsan visszaragasztották. A baleset ugyan még 2014 nyarán történt, ám arra csak tavaly januárban derült fény.

A 3300 éves műkincsről a világsajtóban pillanatok alatt elterjedt képen jól látható volt az – inkább az építőiparban használatos – ragasztóanyag a maszk és az ügyetlenül rögzített szakáll között keletkezett résben.

A nyolc perbefogott egyiptomit „súlyos gondatlansággal” és a „szakmai előírások megsértésével” vádolják. Az ügyészség meglátása szerint ráadásul az érintettek megpróbálták „álcázni” tettüket.

A vádirat alapján a maszkra száradt epoxit egy éles szerszámmal próbálták lekaparni, aminek következtében karcolások keletkeztek a felbecsülhetetlen értékű műtárgyon.

A vádlottak között van az Egyiptom Múzeum akkori igazgatója és a restaurációs részleg vezetője is. Előbbi a botrány kirobbanásakor adott első nyilatkozatában cáfolta a műtárgyban keletkezett károkról szóló híreket.

A maszk egy hónappal ezelőtt került vissza eredeti helyére, egy több mint kilenc héten át folyó restaurációs munka után, amelyet egy német szakértői csoport végzett el.

A projekt vezetője, Christian Eckman a munkálatok megkezdése előtt adott nyilatkozatában a fába beszívódott makacs ragasztó eltávolítását nevezte meg az egyik legnagyobb kihívásnak. „Vannak még bizonytalanságok, például nem tudjuk, milyen mélyre hatolt a ragasztó a maszkba, így az sem világos, mennyi időbe telik annak eltávolítása” – mondta.

Az aranymaszkot Howard Carter és George Herbert brit régész fedezte fel 1922-ben a fiatalon elhunyt fáraó csaknem érintetlen sírjának feltárásakor.

(MTI)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés