Keresés
11O
Budapest

Öt év alatt majd' 34 millióval nőtt Kína népessége

Offmedia- 2016.04.22. 11:29
114
Csaknem 34 millió fővel nőtt a világ legnépesebb országának számító Kína lakossága 2010 és 2015 között, és ezzel elérte az 1,373 milliárd főt - jelentette a kínai nemzeti statisztikai hivatal.

A reprezentatív felmérésen alapuló, szerdán közzétett jelentés szerint az éves növekedési ráta a 2000 és 2010 közötti időszakban jegyzett 0,57 százalékról 0,5 százalékra csökkent a tanulmányozott intervallumban.

Forrás:Getty/Europress

Az utóbbi időszakban kiegyenlítettebbé vált a nemek aránya Kínában, ahol a hetvenes évek egykepolitikája miatt jelentősen megugrott a férfiak száma. Jelenleg az ország lakosságának 51,22 százaléka férfi. Míg 2010-ben 105,2 férfi jutott 100 nőre, 2015-re ez az arány kissé javult, 105,02:100-ra módosulva. Ezzel azonban a Föld országai között Kína még mindig vezet a nemek közti aránytalanság tekintetében, és messze van a 101:100-as világátlagtól.

Ennek javítása érdekében a kínai hatóságok korábban szigorú intézkedéseket vezettek be, így betiltották egyebek mellett a nem megállapítását célzó ultrahangos vizsgálatokat, valamint a leánymagzatok elvetetését. Ezek a szigorítások az egykepolitika 2016-os eltörlésével is érvényben maradtak. Peking az év eleje óta két gyermeket engedélyez a pároknak.

A jelentésből kiderült az is, hogy a kínaiak többsége, 767,5 millió fő, azaz a lakosság 55,88 százaléka városban él. Ez 6,2 százalékpontos emelkedést jelent a 2010-es adathoz képest.

A reprezentatív felmérés 21,31 millió ember részvételével készült, ez a kínai lakosság 1,55 százaléka. Az összehasonlítás alapjául pedig a legutóbbi, 2010-es népszámlálás szolgál - tudatta a statisztikai hivatal.

Az ázsiai ország csak tízévente végez teljes népszámlálást, a legutóbbi ilyen cenzus 2010-ben volt.

(MTI)

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom