Kövess minket

Aztaa

Pénzszűkében volt a 19 éves Emmanuel, ezért úgy gondolta, jó ötlet beadni az anyukájának, hogy elrabolták

A tökéletes bűntény.

Megosztva

Forrás:

Különös módját választotta a zsebpénze kiegészítésének a Dél-Karolinában élő Emmanuel Franklin. A 19 éves srácnak nagy szüksége lett volna 130 dollárra, és mint a legtöbb tinédzser ilyen esetben, ő is az édesanyjától próbálta meg kicsikarni a hőn áhított pénzösszeget. Egyik barátjával kifundálták, hogy az lesz a legcélravezetőbb, ha előadják Emmanuel anyukájának, hogy kisfiát elrabolták, és váltságdíjat követelnek érte.

Az elhatározást tett követte; január 22-én magánszámról felhívták az anyukát, aki mit sem sejtve felvette a telóját. A vonal végén egy ismeretlen férfihang kezdett fenyegetőzni, mondván, kinyírja a jó Emmanuelt, amennyiben nem kap sürgősen 130 dollárt. Mindeközben emberünk a háttérből serényen kiabált segítségért, ezzel is fokozva a összhatást. Az „emberrabló” a hívás végén utasításba adta az anyukának, hogy a pénzt tegye a házuknál álló postaládába, ahonnan ő majd kicsivel később jól begyűjti azt.

Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert az anyuka annyira megijedt, hogy inkább bejelentést tett a rendőrségen, akik aztán – a hívást lenyomozva – két nappal később őrizetbe vették Emmanuelt és kiváló barátját.

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés