Keresés
  • Főoldal
  • Aztaaa!
  • Till Attila egy marihuána legalizálásáért szervezett tüntetés után undorodott meg a politikától

Till Attila egy marihuána legalizálásáért szervezett tüntetés után undorodott meg a politikától

Offmedia- 2018.02.07. 18:42
2356
Elszakadt benne valami.
Forrás: EVA
Mindenkinek van olyan ismerőse, aki inkább kivonja magát a politikai vitákból, ilyen-olyan indokokra hivatkozva. Till Attila is ilyen ember, saját bevallása szerint sem szeret közéleti témákban véleményt nyilvánítani, és még a pontos időpontját is tudja, hogy mi volt az a pillanat, mikor elhatározta, hogy a háttérbe vonul ilyen téren.

A rendező, műsorvezető a 168 Órának adott interjút, ahol egy 15 éves sztorit emleget fel, mint fordulópont.

"2003-ban Juhász Péter, az Együtt mai elnöke kért fel arra, hogy legyek műsorvezető a marihuána legalizálása érdekében szervezett megmozduláson a Vörösmarty téren. Végignéztem a közönségen, mindenki nyugodt, szeretetteljes hangulatban volt. Egyszer csak megjelent egy ellentüntető csoport. Stilizált akasztófát hoztak magukkal, azt skandálták, hogy csak a zsidó gyerekek szívnak füvet. Felfedeztem az ellentüntetők között az abszolút jobboldali beállítottságú fogorvosomat. Lementem hozzá a színpadról, hogy üdvözöljem, de nem tudtunk normálisan beszélgetni, mert a mellettünk álló idős néni a fülembe üvöltött: rohadj meg, te szemét tetű! Mire a fogorvosom hátraszólt: ne haragudjon, asszonyom, nem kiabálna egy kicsit halkabban, láthatja, hogy beszélgetek a barátommal. Nem volt semmi hatása. Abszurd helyzet volt. Amíg visszaértem a színpadra, jól megdobáltak, az esemény pedig átalakult egy fasiszta-antifasiszta összecsapássá."

Állítja, a negatív élményt ezután csak fokozta, hogy a médiában lényegében elhallgatták az ellentüntetés vad jellegét.

"És mit láttam viszont este a baloldali-liberális médiumokban? Nyilván nem akarták élezni a marihuána legalizálása körüli vitákat, ezért az összes tudósításból kimaradt a balhé, a zsidózás, a cigányozás, az ellentüntetőket kulturált, visszafogott polgári társaságként mutatták be. Ott elszakadt bennem valami, nem vállaltam többé politikai-közéleti szereplést, mert nagyon nehezen viselem azt a feszültséget, hogy amit mondok és képviselek, abból mások mit kreálnak."

A teljes interjút itt lehet elolvasni.

Ajánlott

Hozzászólások