Kövess minket

Aztaa

Zacher Gábor: Három év alatt 250 új tudatmódosító jelent meg a drogpiacon

Egymás után jelennek meg az új vegyületek, melyekről semmit sem tudunk.

Megosztva

Forrás:

Zacher Gábor, a Honvéd Kórház osztályvezető főorvosa is megszólalt a kőbányai villamosmegállóban magatehetetlenül rángatózó, és üvöltöző fiatalokkal kapcsolatban. Mint kiderült, egy pegaclone elnevezésű szintetikus marihuánát fogyasztottak, amelynek a hatáserőssége 30 szorosan meghaladja a természetesét.

Mint mondta, dömpingszerűen árasztják el a piacot a szintetikus marihuánaszármazékok, a hallucinogének, a stimulánsok, az LSD és ketamin analógok, amelyet a szegényebb rétegek fogyasztanak. Ezzel együtt sokszor fogalmuk nincs a fogyasztóknak, hogy mit használnak. 

Egy „biofüves” cigaretta csupán 300-400 forintba kerül, és egy hétvégén, mintegy 300 ezren használnak tudatmódosító szert Magyarországon – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a magyar fogyasztást sokszorosan meghaladja néhány más európai országban a droghasználat, Csehország például Európa metamfetamin ellátója.

Úgy vélekedett: a fogyasztás visszaszorítása alapvetően törvényekkel, a jog eszközével nem érhető el, ehelyett a prevenció a megoldás, az értékrend megváltoztatása és jövőkép biztosítása a fiatalság számára. Ez viszont egy fél emberöltőt vesz igénybe – fogalmazott. Végül kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az orvosi, gyógyítási célú marihuána legalizálása hamarosan Magyarországon is a figyelem középpontjába kerül.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés