Kövess minket

Bulvár

6ix9ine már megint balhézik, most éppen Chief Keef & Lil Reese lett betalálva

Koporsó emojik mindenhol.

Megosztva

Forrás:

6ix9ine visszatért a kedvenc időtöltéséhez, új beefbe kezdett, méghozzá a chicagói drill rapperekkel, Chief Keeffel és  Lil Reese-vel. A brooklyni rapper a jogsi nélküli vezetéses ügye óta csöndben volt, megjelentette a „TATI” című klipjét ugyan, de a beefekből kimaradt. A tegnapi nap folyamán még el is dicsekedett azzal, hogy nem kell neki beef a siker érdekében, majd szó szerint pár mondattal később beleszállt a chicagói Glo Gangbe. „Azt mondjátok, ki fognak engem nyírni, Chief Keef megbaszhatja, rajta nőttem fel, de szarok rá!” – mondja 69, majd azzal zárja a mondandóját, hogy ismét visszatért a baromkodáshoz. A rapper itt konkrétan arra utal, hogy a Glo Gang tag Tadoe halálosan megfenyegette anno, amiért az exével (a szintén rapper Cuban Doll-lal) beszélt és vélhetően kavart. Többen azt jósolták, hogy Tadoe vagy esetleg unokatestvére, Chief Keef  tényleg az utcára viszik a vitát és nem csak netes, hanem valós durrogtatások is lesznek, de 69-t senki se támadta be.

[instagram]BjdFX0KAFoo[/instagram]
Persze nem a szivárványhajú rapperről lenne szó, ha egyetlen beszólással beérné. Pár órával később már Cuban Doll-lal és a sleppjével mutatkozva szidta Chief Keefet, és Lil Reese-t, amiért szerinte már nem akkora gengszterek, mint pár éve voltak. „Senkit sem érdekel mit csináltatok három, négy éve. Amiről anno rappeltetek, az már nem a valóság. Személyesen tapasztalom. Chief Keef és Lil Reese is megbaszhatja, Tudom, hogy nem támadtok be New Jersey-ben. Jersey nem a városom, de ott is vannak embereim” – mondja 69 a videóban egy cuki kutyával a kezében.

Az, hogy ezzel a végrendeletét írta alá, vagy csak bohócot csinál Chicago legkeményebb figuráiból, hamarosan elválik.

[instagram]BjddXrJgduM[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés