Kövess minket

Bulvár

Akon nem tudja hibáztatni 6ix9ine-t, amiért spicliskedett

Szerinte a rappernek nyomós oka lehetett rá.

Megosztva

Forrás:

Tekashi 6ix9ine bandaperéről már rengetegen elmondták a véleményüket, YG-től kezdve, 50 Centen át, egészen Snoop Doggig, szinte kivétel nélkül elítélően nyilatkozva arról, hogy a szivárványszínű hajával befutott New York-i rapper beköpte volt bandatársait a bíróságon. Az angol Capital Xtra rádióban most Akon véleményét is kikérték a témában, az énekes pedig kifejezetten empatikus hangnemet ütött meg válaszában.

Akon az első pár mondatban ugyan a szerinte 6ix9ine által is képviselt „új generáció” morális eltévelyedésének tudta be, hogy a rapper nem tartotta magát a kimondatlan szabályhoz, miszerint nem köpjük be azokat, akikkel egy bandában játszottunk bűnözősdit, de aztán rátér arra, hogy igazából nem tudja hibáztatni 69-t, mivel könnyen lehet, hogy akiket beköpött, fordítva ugyanezt tették volna.

„Ha igaz, amiket mondott, el kell azon gondolkodni, hogy ha nem köpött volna, akkor azok, akiknek tartja a hátát, megtették-e volna érte ugyanezt. Vannak emberek az életemben, akiket semmilyen körülmények közt nem dobnék fel, mert tudom, hogy megbízhatok bennük, és ha kell a családomra is vigyáznak. De ismerek olyan embereket is, akikre ez nem mondható el, és ekkor jön a kérdés, hogy miért legyek hozzájuk lojális? Mindenkinek megvannak a saját okai, hogy mit miért tesz, ezért nem tudom elítélni, amit tett, mivel nem tudom, hogy mi zajlik igazából a háttérben” – mondta Akon. 

Az énekes ezután hozzátette, hogy akiket feldobott 69, azok talán jobban is megválogathatták volna, hogy kivel dolgoznak együtt. Szerinte a bünőzői életmód olyan, mint egy egy háború, és az embernek megbízható katonákat kell maga mellé választania, akikről tudja, hogy nem állnak át az ellenséghez.

6ix9ine-t a tervek szerint decemberben ítélik el, egyes találgatások szerint akár azonnal, vagy legkésőbb januárban szabadulhat. A rapper eközben egy több millió dollár értékű lemezszerződést is aláírt, mivel szabadulása után a rapkarrierje folytatását tervezi.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés