Kövess minket

Bulvár

Ariana Grande csak az új dalának címét akarta magára tetováltatni, de ez két próbálkozás után sem sikerült

Lehet harmadszorra menni fog.

Megosztva

Forrás:

Szegény Ariana Grande csak egy tetoválást szeretett volna új, „7 Rings” című dalának megünneplésére, de a japán kandzsikból álló tetkót először rosszul varratta magára, majd a javítás is kínosan elbukott.

Az énekesnő még szerdán posztolta a kézfején található varrását, mely eredetileg azt jelentette volna japánul, hogy „7 Rings„, utalva az azonos című új kislemezére, de a rajongói közül többen is kiszúrták, hogy a kandzsik valójában azt adják ki, hogy „japán grill”.

[twitter]https://twitter.com/hey__amo/status/1090446543658803201[/twitter]
Grande ezután törölte a posztot, és azt mondta, tudja, hogy lemaradt egy jel, de túl fájdalmas volt a tetoválás procedújára, ezért csak félig csináltatta meg, a maradékot később pótolja. Nem kellett sokáig várni a következő körre, az énekesnő gyorsan konzultált Ayumi nevű japán ismerősével, hogy a javítást már ne szúrja el. A korrekció iszonyat egyszerű volt, a meglévő 七輪 kanjik mögé már csak be kellett dobnia a 指 jelet, és meg is van „7 Rings”, pápá grill tetkó. Egy dologgal viszont nem számolt…

Forrás:

A pontos elhelyezéssel. Az új kanjit ugyanis egy új „sorba” rakta, megtörve ezzel a „7 Rings” kifejezést. Az új tetkója így jobb esetben is azt adja ki, hogy „7 Ri ngs”, rosszabb esetben pedig azt, hogy „japán grill ujj”.

Talán máskor jobb lenne angolul tetoválni.

(Complex)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés