Kövess minket

Bulvár

Chris Brown fegyverrel jaszkarizott, kattant is a bilincs!

Túltolta a bulit a haverokkal, nem lett jó vége…

Megosztva

Újabb tanulságos történet következik arról, hogy hiába vagy ismert, sikeres és gazdag, attól függetlenül nem tehetsz meg bármit, főleg nem fenyegetőzhetsz lőfegyverrel, ha valaki nem szimpi neked.

Chris Brown egy könnyed összejövetelt szervezett hétfőn este Los Angeles-i házában. A buliba meghívta pár barátját, akikkel hajnalig mulattak, vagyis csak mulattak volna, mert az éjszaka folyamán felbukkant egy férfi, két nő társaságában, akiket viszont senki sem hívott meg.

Az énekes nem örült a vendégeknek és a társaság egyik hölgy tagját megpróbálta kitessékelni otthonából. A hölgy a hírek szerint ellenállt, sőt Brown azt mondta, hogy lenyúlta pár értékes fukszát is.
A vita odáig fajult, hogy a nő állítása szerint, Brown egyszer csak előkapott egy fegyvert és azzal próbálta jobb belátásra bírni a hívatlan vendégét, hogy végre koccoljon. Aki ezt meg is tette, de nyomban hívta a rendőröket.

A nyomozók hajnali háromkor érkeztek meg a helyszínre, de itt aztán nem várt nehézségekbe ütköztek, Brown ugyanis elmondása szerint aludt ekkor már, és nem akarta beengedni őket a házába. Az énekes szabályosan elbarikádozta magát, és csak tíz (!) óra elteltével engedte be végül a kékeket, akik addigra tudták beszerezni a házkutatási parancsot. Mindeközben végig az Instagramra posztolt rövid videókat (sajnos már törölte őket)!

Ekkor a sokadik, nem várt fordulat következett!

Brown egy zsákot dobott ki az épület egyik ablakán, amit a rendőrök természetesen azonnal észrevettek, és jól megvizsgáltak. Helyesebben kinyitották. Több fegyvert és némi kábítószert rejtett az a bizonyos táska…

Innentől kezdve már gördülékenyen zajlottak a dolgok, az énekes kapott egy új fém karperecet, ha már úgyis ékszereken ment a vita, és bekísérték az őrsre, ahol teljesen együttműködő volt a hatóságokkal.

[twitter]https://twitter.com/tarawallis/status/770736847299293184[/twitter]

[twitter]https://twitter.com/StringerLA/status/770736965104783360[/twitter]

(TMZ.com nyomán)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés