Kövess minket

Bulvár

Dopeman kiállt Hujber Ferenc mellett, de közben magára haragította az OZORA rajongóit

A rapper szerint kettős mérce van az országban.

Megosztva

Forrás: Youtube

Hujber Ferenc nevetségesnek találta, hogy a lakásában talált fél gramm fű miatt meghurcolják, és most úgy tűnik Dopeman is egyetért vele.

A színész ellen eredetileg kényszerítés miatt indítottak nyomozást, miután a Bors információi szerint a felesége kihívta a rendőrséget. Az ügyet végül dobták, de egy házkutatás során találtak nála fél gramm marihuánát, így végül kábítószerbirtoklás miatt került bajba. Hujber eredetileg azt mondta, nem megy elterelésre, ezért a hatályos törvények szerint két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik.

Dopeman Facebookon reagált a történtekre. Mint hashtagben gazdag posztjában írja:

#hujberferenc ellen fél gramm fű miatt eljárást indítottak, miközben Ozorán ez megy. #színház az egész #világ #dopeman #dope #képmutatás” – Az Ozorán ez megy alatt egy videót ért, amiben az egyik fesztiválozó pirosra festett elfként ökörködik a rendezvényen, feltételezhetően valamiféle tudatmódosító befolyásoltsága alatt. A rapper amúgy legújabb klipjének linkjét is belerakta a kiírásba, annak semmi köze Hujberhez, igazából csak egy kis önreklám.

[fbpost]https://www.facebook.com/dopemantv/videos/10155605473143659/[/fbpost]
A reakciók elég megosztóak voltak. A kommentszekcióban nagyon sokan kritizálták Dopemant, amiért (szerintük) az OZORA-t, és az azon résztvevő fesztiválozókat kritizálta, valaki például (ennél több helyesírási hibával)azt írta : 

Papi imádlak, de ez nem csak ozorán van, így ezt így felhozni elég f***ság. Annyi, hogy ez egy karnevál szintű történet. Lemész bármelyik szórakozóhelyre az országba, ez megy, csak nem ilyen változatosan, színesen, felszabadultan.

Más konkrétan azzal jött, hogy Dopeman koncertlátogatói sem éppen a legtisztább emberek. A zenész végül több kommentre is reagált, válaszaiban kihangsúlyozta, hogy félreérthető volt a poszt, ő nem az Ozorát akarta támadni, de még csak nem is a droghasználókat, csak azt akarta érzékeltetni, hogy kettős mérce van, mivel a Hujber ellen eljárás indult, míg az Ozorán bárki használhatott cuccokat, nem került bajba. 

Ez az állítás amúgy nem igaz, mivel már a fesztivál kezdete előtt 6 ember őrizetben volt kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés