Keresés
18O
Budapest
2017.09.22., péntek (Móric)

Ennél már nem lesz cukibb insta-poszt idén

Fiji- 2016.12.13. 08:13
612
Férjhez ment a Pretty Little Liars sztárja, Troian Bellisario, aki most őszintén vallott a szerelembe esés minden pillanatáról. Zsepiket elő!

„8 évvel ezelőtt két barát voltunk, akik megosztották egymással egy kis részét az életüknek. Fáradtak voltunk és kimerültek és csak azt akartuk, hogy elmehessünk egy helyre, ahol béke van és csend. Ő áthívott engem magához és építettünk egy párnaerődöt. A tetejére karácsonyi égőket raktunk. becsuktuk az ajtót, kívül hagytuk a világot. Kikapcsoltuk a telefonunkat. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk és elaludtunk. Ezzel az éjszakával kezdtük jobban megismerni egymást. Ez volt az első „Erőd Napunk”.  Minden évben a kis erődünk egyre nagyobb lett, míg 3 évvel ezelőtt lett egy új erődünk, a közös otthonunk, melyet együtt vettünk. És ezen az „Erőd Napon” volt az is, hogy megkérte a kezemet. Nos ez az év nem a békéről és a csöndről szólt.
Eldöntöttük, hogy valóra váltjuk álmunkat és megrendezzük a legnagyobb „Erőd Napot”. Ide meghívtuk a családunkat és barátainkat. Sátrak,  tábortűz.. A gyerekek sikítozva kiabálták: Imádjuk ezt a napot- aztán beleugrottak a medencébe.

Ez a nyolc év hosszú út volt. Mi hittünk magunkban, és nem csak mi, de mindenki más is.”

Ez a fotó pedig az esküvőjükön készült. Gyönyörűek.



8 years ago we were two friends who has shared very little time together. We were tired and overworked and just wanted to have some peace and quiet. So he invited me over to his apartment where he had built us a pillow fort. He stapled sheets and Christmas lights to the ceiling. We shut the door to the world outside. We didn't answer our phones. And over pancakes and movies. Long late night conversations and sleep. we got to know each other a little better. That was the first "Fort Day". Each year after that our fort got a little bigger until 3 years ago our fort was a brand new home. Our first that we bought together. And in the still and the quiet of that "fort day" he asked me to marry him. Well this year it wasn't about peace and quiet. Two days ago we decided to make the biggest fort we could dream of and we asked all our friends and family to come in it. Tents and talent shows. Food trucks and fires. Kids screamed "I Iove fort day!" before jumping into the pool. I can't believe something small between friends could be accepted and embraced by so many people that mean so much to us. And what that said To me was that any of the tough times we've had making 8 years of long distance work was worth it. The pining. The missing. The quiet nights alone believing that it would be worth it. We were right to believe in us. And not only did we believe @halfadams but everyone around us did too. #fortday2016 (thank you to the amazing @dreamsequences for this awesome photo)

A post shared by Troian Bellisario (@sleepinthegardn) on

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom