Kövess minket

Bulvár

Fű miatt állították elő Rekop György humoristát egy házkutatás során

A stand upos szerint vicc, hogy a 21. század Európai Uniójában ez még téma.

Megosztva

Forrás:

Drograzzia volt Rekop György humorista lakásán, a Dumaszínház, és a Showder Klub fellépője szerint egyik „jóakarója” jelenthette fel, és nem érti, hogy 2020-ban miért probléma egy-két füves cigi elszívása.

A sztorit elsőként a Ripost írta meg, beszámolójukban arról írnak, hogy Rekop és barátnője XIX. kerületi otthonában házkutatást tartottak a rendőrök, miután bejelentés érkezett arról, hogy a lakás erkélyén fűnek látszó növények vannak. A kerületi rendőrök a bejelentés alapján kimentek a helyszínre, ahol kutatást tartottak. A kutatás során a nyomozók kábítószergyanús növényi származékot, valamint két kábítószergyanús növényt találtak és foglaltak le, továbbá az ott lakó két személyt előállították a kerületi rend­őrkapitányságra. Az oldal a házban lakó egyik szomszédot is megszólította, aki már korábban is érezte a fűszagot a lépcsőházban.

A Telex úgy tudja, hogy csekély mennyiségről van szó, amit maga Rekop is megerősített a HVG-nek adott nyilatkozatában. Egy pár füves cigiről van szó, csekély mennyiségről, alkalmi fogyasztásról, csak vannak jóakaróim, akik felnyomtak, és most úgy állít be a sajtó, mintha én lennék a kispesti Pablo Escobar. Vicc, hogy a 21. század Európai Uniójában ez még téma” – mondta a humorista.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés