Keresés
22O
Budapest
2017.05.28., vasárnap (Emil, Csanád)

Puskás Peti: „Megkönnyeztem...”

Offmedia- 2015.12.08. 11:33
223
Puskás Petit, a The Biebers frontemberét kérdeztük a zenekar lemezbemutató koncertjéről.


Az ismert hazai előadó ennek keretében megosztotta velünk érzéseit is: „Az első olyan koncert volt, amire azt mondom, hogy úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Megkönnyeztem az elejét. Kint álltunk, csináltunk egy jó - hatásvadász - négyperces intrót és csak az után mentünk fel a színpadra. Majd azt hallani, hogy egyszerre megszólalt a:

... és azt, hogy a közönség teljesen megvadult, az valami fantasztikus volt. Megérte az a rengeteg munka, amit mostanában ebbe belefektettünk.”

A zenekar számára a koncert előtti időszak szorgalmasan telt, elkészítették legújabb videoklipjüket, a Love How It Tastes-t. A The Biebers frontembere azt is megosztotta velünk, hogy nagyon izgult miatta. „Az én értékrendem szerint semmi olyan nincsen benne, amelynek megosztónak kellene lennie. A klip azt mutatja meg, hogy mennyi színe van a szerelemnek. A szeretet a legfontosabb emberi érzés, ettől függetlenül kaptunk kommenteket, kisebb háború indult el. A negatív megjegyzéseket nem volt kellemes olvasni, de utána érkeztek olyan üzenetek, amelyek miatt megérte megcsinálni. Több csodás üzenetet is kaptunk olyan emberektől, akik erőt merítettek a klipből.”



Puskás Peti néhány mondatban összefoglalta a jövőre néző terveit is: „A jövő évet egy óriási dologgal kezdjük, az Imagine Dragons előtt fogunk zenélni a Papp László Arénában. Utána szintén egy nagy koncert van tervben az Akvárium Klubban. Folyamatosan írjuk majd a számokat, januárban pedig ismét új klippel érkezünk. Nagyon sok álmunk van még, amelyeket szeretnénk minél hamarabb megvalósítani.”

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom