Kövess minket

Bulvár

Részegen vezetve „élőzött”, a testvére halt bele

A „kamerázgat”, „részeg” és „vezet” szavaknak nincs helyük egy mondatban, csak ha az van előtte, hogy NE.

Megosztva

Forrás:

Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a 18 éves Obdulia Sanchez azt gondolta, hogy baromi jó móka lesz az autópályán részegen száguldozgatni, miközben élő Instagram videót készít. Egy probléma volt csupán, hogy az énekelgetés és kacarászás közben elvesztette uralmát apja autója felett, kicsúszott a leállósávba majd megpördült azzal.

Obdulia mellett az anyósülésen utazott a 14 éves húga, Jacqueline, aki a baleset során kirepült a kocsiból és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Döbbenetes, de az Insta videón az is jól látszik, amint a sofőr ott áll az úton fekvő tesvére mellett és azt mondja: „Ezt egyáltalán nem szerettem volna, hogy megtörténjen.”

Az eset még múlt pénteken történt a kaliforniai Fresno közelében. Az autóban egy másik 14 éves lány is utazott, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. Csak a részeg sofőr volt bekötve az autóban. Rá több év börtön is várhat, amennyiben a bíróság gondatlanságól elkövetett emberölés miatt is elítéli.

[vembed youtube=”7rT48bGNRPY” ]
Az apa nem tud haragudni életben maradt lányára, szerinte az egész egy szerencsétlen baleset volt csupán.

(CBS Sacramento)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés