Kövess minket

Bulvár

Steve Aoki eltörte egy néző nyakát, de a bíróság szerint erről nem ő tehet

Felmentették őt is és a helyet is ahol történt.

Megosztva

Az amerikai EDM producer, Steve Aoki őrült fellépéseihez hozzátartozik általában, hogy majdnem ugyanannyit tölt a DJ pulton kívül, mint mögötte. Tortát dobál, piát locsol, és a közönségbe is be szokott ugrálni, szinte mindig. 

Az utóbbi viszont egyik koncertjén egy törött nyakat is okozott, még 2012-ben. Aoki a színpad tetejéről ugrott a közönségbe, illetve pontosabban egy a közönségben lévő felfújató csónakra. Az érkezés viszont szerencsétlenül történt, ugyanis az egyik néző,  Brittany Hickman nyaka eltört, mikor a DJ bevágódott a tömegbe. A lánynak 2 hónapig tartott a felépülés, így nem csoda, hogy beperelte nem csak a zenészt, de a buli helyszínét is, a Hard Rock Cafe-t, kemény 10 millió dollárra. 

A vádlottak azzal védekeztek, hogy a nézőknek tudniuk kéne, hogy Aoki minden egyes koncertjén beugrál a közönségbe és ezért vigyázni kell. Most, 4 évnyi pereskedés után a bíróság elfogadta ezt az érvelést, és az ítélet: teljes felmentés. Szóval mindenki vigyázzon a nyakára és úgy általában a testi épségére, ha Aoki koncertre megy!

(Digital Music News)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés