Kövess minket

Bulvár

Timbaland őszintén vallott gyógyszerfüggőségéről, mely majdnem az életébe került

Megjárta a poklot, de már tiszta.

Megosztva

Forrás:

Lil Peep halála részlegesen őszinte szembenézést indított el az erős nyugtatók és fájdalomcsillapítók folyamatos használatával kapcsolatban a hiphop közösségen belül. Lil Uzi Vert például bejelentette, leteszi a drogokat egy időre, csak hogy tisztábban lásson, míg Wiz Khalifa a lean szürcsölés ellen szólalt fel egy videóüzenetben. Az Amerikában tomboló opiát-krízis persze nem csak a rappereket érinti, de a probléma megoldásához már azzal is közelebb lehet kicsit kerülni, ha egyesek nyíltan vállalják, függőséggel küzdenek.

Az egyik legújabb ilyen felszólaló Timbaland, a 2000-es évek népszerű producere, aki a Rolling Stone-nak adott részletes interjújában vallotta be, OxyContin függő volt. Az erős fájdalomcsillapítót egy tinédzserkorában szerzett lőtt sérülésére szedte, később viszont nem tudta letenni a szert, függősége pedig teljesen kontrollálhatatlanná vált, miután beszakadt a karrierje. Depresszióval küzdött, a házassága tönkrement, a drog miatt pedig szinte folyamatosan csak aludt. Barátja, JAY-Z állítólag egy idő után azt tanácsolta neki, ne adjon interjúkat, mivel baromságokat beszél.

A producer megvilágosodásához egy halálközeli élményre volt szükség. Mint elmondta, már szinte látta a túlvilágot jelképező fényt, és miután felébredt, csak úgy kapkodta a levegőt, mintha csak vízből bukott volna fel. Ezután tette le a szert, mivel az élmény totálisan megijesztette.

Én egy olyan korból jövök, ahol a drogdílerek csinálták a rap slágereket. Most a drogfogyasztók korát éljük” – zárta gondolatmenetét.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés