Kövess minket

Bulvár

Újra lesznek meztelen női fotók a Playboyban

A Playboy egy éve törölte a meztelen női képeket a lapból, mert idejétmúltnak ítélte a teljes alakos ruhátlan képeket. A férfiak, úgy látszik, mégis kíváncsiak a meztelen nőkre.

Megosztva

Cooper Hefner, a magazin művészeti vezetője hétfőn a Playboy honlapján megjelent közleményben jelentette be, hogy a márciusi-áprilisi kiadásban visszatérnek a lap gyökereihez, és „A meztelenség normális” szalagcímmel ismét közölnek egészalakos ruhátlan női fényképeket.

„Az a mód, ahogy a magazin meztelen fotókat közölt, kiment a divatból, de sohasem a meztelenség volt a gond, hiszen a meztelenséggel nincsen semmi baj” – írta a lapalapító fia, hangsúlyozva, hogy a magazin visszaveszi és vállalja identitását.

Utoljára a Playboy 2016 január-februári száma tartalmazott meztelen női képeket, a címlapsztár Pamela Anderson volt.

[gif]http://i.giphy.com/l0MYRvvVAotQwiydy.gif[/gif]

Hugh Hefner, a férfimagazin 90 esztendős alapító-főszerkesztője másfél éve fogadta el Cory Jonesnak, a lap vezető szerkesztőjének javaslatát, hogy fejezzék be a teljesen meztelen női képek közlését, mert úgy vélték, a szabadon hozzáférhető internetes képek, videók miatt manapság már nem kuriózum egy ruhátlan nő fotója. A Playboy ezért úgy döntött, hogy inkább megmaradnak a provokatív pózokban fotózott nőknél, akik azonban már nem lesznek teljesen meztelenek a képeken.

Forrás: Playboy


Az egy év utáni stratégiaváltásról beszámoló Cooper Hefner azt is közölte, hogy a magazinba néhány régi rovat is visszatér, például az utoljára a ’60-as években jelentkező „Playboy filozófia”.

A Playboyt 1975-ben még 5,6 millió példányban nyomták, az utóbbi években azonban mindössze 800 ezer példányban fogyott, és komoly nyomás érte a nők részéről, akik megalázónak és sértőnek találták a meztelen fotók közlését.
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés