Kövess minket

Bulvár

XXXTentacion káromkodva, üvöltözve beszélt arról, hogy ő nem is egy agresszív nőverő

Legalább következetes.

Megosztva

Forrás:

Megtörte a csendet XXXTentacion, miután előző hét pénteken kikerült a netre a volt barátnőjének a 142 oldalas vallomása, amiben részletesen mesél arról, miként terrorizálta X a kapcsolatuk során. A lány állítása szerint, a rapper folyamatos lelki terror alatt tartotta, többször is azzal fenyegette meg, hogy megöli, de fizikailag is bántalmazta, terhessége alatt például addig ütötte és rúgta, míg a lány már a saját arcát sem ismerte fel a tükörben. 

X most egy pár videóposztban reagált a dolgokra, a maga sajátos módján. Korábban már kijelentette, hogy tagadja a vádakat, szóval ezt nem ismételte meg, helyette inkább a „héterek” húgainak megdugását helyezte kilátásba, és beleüvöltötte a kamerába, hogy mindenki leszophatja, aki kiakadt rá, és elhiszi a vádakat. Ezután szarkasztikusan hozzátette, hogy ő is feminista lesz, mert azzal talán még jobban kiakaszt bizonyos embereket. Az mondjuk nem világos, hogy aki elítéli a nőverést, miért idegesítené fel magát, hogy X feminista lesz, ha csak azért nem mert nyilván kamuból csinálná, de ebbe ne is menjünk bele.

X hozzátette, hogy szerinte még több oltást fog kapni, miután megjelenik az első klipje, de ez szerinte azért van, mert khmm: „NEM LEHET ENGEM IGNORÁLNI, NEM TUDTOK ENGEM SEMMIBE VENNI!” – üvöltötte. 

A rapper tárgyalása október 5-én lesz.

[instagram]BY8TXL0BaiD[/instagram]
[instagram]BY8T9pFhu2B[/instagram]
[instagram]BY8UroiBn57[/instagram]
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés