Kövess minket

Hiphop

Boldog szülinapot, Dj Premier!

A legendás producer ma lett 50 éves.

Megosztva


Dj Premier a hip-hop szcéna egyik legismertebb és legelismertebb személye. 1966 március 21-én látta meg napvilágot Houstonban. A texasi városból került Brooklynba, ahol aztán megismerkedett Guru-val.

Tulajdonképpen egy levélváltás után, küldött neki egy beatpakkot, hogy válasszon belőle zenét magának, de az azóta sajnos már elhunyt rapper, rögtön rárabolt mindre. A két srác hamarosan kiadta első közös számukat a  „Words I Manifest” -et, majd nem sokkal később 1989-ben megjelent az első Gang Starr lemez  a „No More Mr. Nice Guy”, a többi pedig már történelem.”

Annak ellenére, hogy Primo, polgári nevén Christopher Edward Martin, Houstonban született, a keleti oldal boombap világát alakította és formázta éveken keresztül. A már említett Gang Starr-on kívül rengeteg lemeznek szerezte a zenéjét. Felsorolni is nehéz lenne ezeket, ezért csak kiemelünk kettőt közülük. Ő volt a producere Jay Z „A Million and One Questions”, és Mos Def „Mathematics” albumának is. Egy idő után már kiváltsággá vált egy-egy Premier beat-re rappelni, éppen ezért sokakkal dolgozott együtt a legnevesebb előadók közül, néhány szám erejéig. Nas, Ill Bill, The Notorius B.I.G., az M.O.P., Snoop Dogg, Method Man, Fat Joe és Immortal Technique csak pár név, akiknek húsz éves pályafutása során készített alapzenéket.





Happy!

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés