Kövess minket

Tech

Gamer csatornát indított Mogács Dániel, tegnap tolt is egy laza négy órát a Witcher 3-mal

Tudja jól, hogy szar a fiatal játékosokhoz képest, de ez csak plusz XP-t ad neki.

Megosztva

Forrás:

Egyre inkább belelendül a kényszerű gamer-létbe Mogács Dániel, miután március végén egy grandiózus videóban bejelentette, hogy a karantén ideje alatt – és talán még után is – élőben közvetíti, amint Ríviai Geralt bőrébe bújva kaszabolja végig az utóbbi idők messze legnépszerűbb RPG játékát, a Witcher 3: Wild Huntot. A humorista Moggergamer néven repít minket a Vajákok földjére, hogy aztán a tőle megszokott stílusban, néhol vörösen izzó 18-as karika fényében kommentálja az eseményeket játékon innen és túl.

Mogács elsősorban Twitchen (lesz) aktív, tegnap például hirtelen felindulásból négy hosszú órán keresztül streamelt, de Youtube csatornát is indított, ahol majd a gameplayek rövidebb összefoglalói lesznek elérhetőek a kevésbé ráérős követők számára. Egyelőre egy ilyen vidi árválkodik a lejátszási listájában, de ahogy építgeti magát, valamint az „öreg gémerekből” álló csapatát a mester – immár saját moderátora is van – remélhetőleg szép sorjában érkeznek majd a tartalmak is.

[vembed youtube=”nB5rcT5bllA” ]A közvetítéseit nézve többekben felmerülhet, hogy Mogger valójában még csak most ismerkedik a videójátékok világával, ám a már említett beköszönőből mindenki számára világossá válhat, hogy valódi oldschool gémerrel van dolgunk, aki anno még Mogács Mesterként a Fifában elvitte a magyar válogatottat a vébé döntőig.

Nem csupán kockulásból áll azonban az élet, Mogács – amikor épp nem vérfarkasokkal küzd életre-halálra, egyik állandó karakterével, a finom modorú Rezsővel beszélget nagyjából mindenről, de leginkább a koronavírus-járványról, illetve annak következményeiről érthető, közszolgálati stílusban.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés