Kövess minket

Hiphop

„Gucci Gang” producer, Bighead megmutatta, hogyan komponálta meg Lil Pump legnagyobb slágerét

Egyszerű, de nagyszerű.

Megosztva

Forrás:

Lil Pump „Gucci Gang„-je 2017 egyik legnagyobb slágere volt, és nem csak a hip-hopon belül, hanem az egész világon, hisz gyakorlatilag az utolsó kis faluba is elért önismétlő trap dal. Youtube-on jelenleg már az 500 millió megtekintésen is túl van a treki, de a sikerhez Pump hipnotikus szövegelésén túl szükség volt egy dallamos alapra is, amit Bighead, valamint Gnealz hoztak össze.

A két producer közül Bighead volt az igazi koponya, nemrég pedig pontról pontra megmutatta a Genius nevű oldalnak, hogy hogyan is hozta össze Pump legismertebb dalát. A videóból kiderül, hogy Bighead a zongoratémával állt elő elsőnek, erre rakta rá a cint, a tapsot, és az 808 dobot. A folyamatba ekkor csatlakozott be Gnealz, aki kicsit átrendezte a cineket, plusz adott hozzá pár új hangot. Erre jött rá a basszus, ami az 808 mintáját követi, és egy extra cin. A végén még egy-két apróbb változtatást kapott a dal, ami közül a legfontosabb a refrén környékén hallható magasabb hangokon játszott zongoratéma volt.

Bighead elmondta, hogy Pump azonnal ráérzett a beatre, és elsőre tudta, mit akar majd refrénnek. A producer imád amúgy rapperek előtt beatet készíteni, kifejezetten motiválva érzi így magát. „Minden alkalommal, mikor lementünk Pumppal stúdiózni, úgy álltam neki, hogy a legnagyobb slágerét akarom összehozni” – mondja a videóban

Sikerült.

[vembed youtube=”b4D-2WiMw5A” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés