Kövess minket

Aztaa

Húsz év után engedtek szabadon egy ártatlanul bebörtönzött férfit Amerikában

A valódi gyilkosokat pár napja tartóztatták le.

Megosztva

Forrás:

Horace Roberts kálváriája nagyjából húsz évvel kezdődött. Az amerikai férfi viszonyt folytatott egy Terry Cheek nevű nővel, akit 1998-ban egy zsinórral megfojtottak. Az áldozat holtteste mellett a nyomozók megtalálták Horace óráját, így nem sokkal a gyilkosság után letartóztatták. Kihallgatása során a férfi többször ellentmondásba keveredett saját vallomásával, végig roppant zavartan viselkedett. Mint később kiderült azért, mert nem szerette volna, hogy fény derüljön titkos kapcsolatára a nővel, de ezzel csak azt érte el, hogy pillanatok alatt elsőszámú gyanúsított vált belőle, és mindösszesen három bírósági tárgyalást követően, 1999-ben elítélték. Holott azon a bizonyos karórán kívül más bizonyíték nem állt a vád rendelkezésére.

Teltek múltak az évek a rácsok mögött, miközben Horace végig ártatlanságát hangoztatta. Minden tőle telhetőt megtett, hogy tisztázza magát, az ítélet kimondása után szinte azonnal felvette a kapcsolatot a California Innocence Project karitatív szervezettel, akik aztán tavaly több DNS-tesztet is elvégeztek az órán, illetve a kötélen, amivel a gyilkosságot elkövették. Egyiken sem találták meg Horace mintáját, de ez sem volt elég ahhoz, hogy újratárgyalják az ügyét. A férfinek így még egy teljes évet várnia kellett, míg egy héttel ezelőtt, október 12-én letartóztatták a valódi elkövetőket, a nő férjét és unokaöccsét, ezen DNS-tesztek segítségével.

Horace-t három nappal később, október 15-én helyezték szabadlábra. Ezt követően végre hazatérhetett családjához, de előtte még a börtön kapujában elégette gyűlölt rabruháját.

[vembed youtube=”i8TweRGuxS8″ ]Nagyobb kártérítésre semmiképpen sem számíthat, Amerikában ugyanis ritkaságszámba megy, hogy valakinek az ártatlanul leült évek után komolyabb összeget fizetnének ki.

(Dailymail)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés