Kövess minket

Hiphop

Kazettán jelent meg újra Eminem egyik legjobb albuma

Nosztalgiavonatra fel!

Megosztva

Forrás: Ebay

Előző héten már írtunk róla, hogy Eminem klasszikusának, a The Eminem Show-nak most volt a tizenötödik születésnapja, a rapper pedig egyértelműen készül valamivel a jeles alkalomra. A rövid Insta beharangozó és az évfordulóra szánt weboldal elég misztikus volt, tehát csak találgatni tudtunk, hogy mivel lesz megünnepelve az album.

Ma viszont mindenki, aki regisztrált Eminem oldalán kapott egy emailt, melyből kiderül, hogy a rajongók különböző „The Eminem Show kollekció” csomagokkal lephetik meg magukat. Az előrendelhető verziók mindegyike tartalmaz egy The Eminem Show kazettát, és ízlés szerint lehet hozzá pólót, valamint posztert választani. 

A poszter és kazi kombó 30 dollárba, póló és kazi kombó 35 dollárba, a három együtt pedig 60 dollárba kerül, valamint volt egy autogrammal ellátott verzió is (250$), de az már elfogyott. A poszteren a füzet képei mellett apró, kézzel írt érdekességek is vannak.

Eminem például kiemeli, hogy a The Eminem Show-t a Truman Show című film inspirálta, mivel a lemez készítésekor úgy érezte, mindenki őt figyeli. A borítót az „Ember a Holdon” posztere ihlette, egy film, melyben szintén Jim Carrey a főszereplő. Em ezek mellett Nate Dogg-nak is megköszönt egy refrént, és elpoénkodott azon, hogy bár még mindig ő viszi ki a saját szemetét, de a füzetben található képet természetesen megrendezték, hisz miféle idióta vinné le a szemetet alvómaszkban.

A csomagokat június 3-ig lehet megvásárolni a készlet erejéig.

Forrás:

[instagram]BUuV9QglxqO[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés