Kövess minket

Stílus

Melltartót le!

A legtöbb érdekes dolgot a mellbimbókról terhesség idején lehet megtudni. Megváltozik a méretük, viszketnek, érzékenyebbek lesznek, sőt még a színük is változhat! A mellbimbók a női test egyik legérdekesebb részének számítanak. Íme, az 5 legfontosabb dolog, amit érdemes tudni róluk!

Megosztva

no1Fotó: Getty Image / Istock / Europress

Erogén zóna

Akinek már volt benne része, az tudja, hogy a mellbimbók izgatásával is lehet orgazmust elérni. Néhány nő szereti azt is, ha a férfi szó szerint kezébe veszi az irányítást és intenzíven, keményebben markolja meg az intim testrészt. Nem árt tudni, hogy a mellbimbók érintése során boldogsághormon szabadul fel. Kombinálva a klitorisz és a vagina stimulálásával pedig fenomenális élmény érhető el. Azonban akadnak olyan nők is, akik csak így képesek kielégülni. Az izgalmi állapot megfigyelhető a mellbimbó kinézetének változásában.

4 típus

Kevesen tudják, de összesen négy típusú mellbimbó létezik. Van normális, lapos (szoptatáskor normális alakjuk lesz), duzzadt (a mellbimbó körüli rész is emelkedett), illetve ennek fordított változata. Az utolsó plasztikai műtéttel helyreállítható.

Eggyel több

Nemtől függetlenül tény, hogy az emberek páros testrészei nem mindig egyformák. Így a mellbimbók esetében is előfordulhat ilyen probléma, sőt az is, hogy eggyel több van. A nem hétköznapi problémával az emberek 6%-a rendelkezik, azonban aggodalomra semmi ok, sebészi úton korrigálható. Vannak olyanok is, akik ezt szexepilnek tartják, ezért nem változtatnak rajta. Egy nő a harmadik mellbimbóját meghagyta, sőt még implantátummal is megtoldotta. Így most három mellel rendelkezik. Ízlések és pofonok!

Érzékenység

Mint említettük a nők mellbimbója igencsak érzékeny területnek számít, azonban ez nemcsak a nőknél van így. A férfiak mellbimbója is érzékenyen reagálhat az érintésre és simogatásra. Azonban vannak olyanok is, akiket egyáltalán nem izgat fel az, ha a mellbimbójukat izgatják. A nőkhöz visszatérve, menstruáció idején a mellbimbók sokkal érzékenyebbek és érintésük fájdalmas is lehet.

Igen, szőrszálak!

Legyen nő vagy férfi, mindenkinek vannak szőrszálai, melyek a mellbimbók környékén is előfordulnak. Esztétikai okokból a pihéket a legtöbben eltávolítják, de a szakérték azt javasolják, hogy ezekkel a szőrszálakkal óvatosan bánjuk. Az eltávolításra a legkevésbé agresszív megoldást a borotválást ajánlják. Hozzátették azt is, hogy ha az említett területen hirtelen jelennek meg szőrszálak, akkor javallott orvoshoz fordulni, mert hormonális probléma állhat a háttérben.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés