Kövess minket

Hiphop

NEM MA KEZDTÉK

A rap szakma elég változatos utat járt be az elmúlt évek alatt. Felvonultatott nagyon sok MC-t, ugyanakkor nagyon sokan el is buktak a rögös utakon. Akad olyan, aki csak egy szám erejéig volt megnyerő a rap zene szerelmeseinek, de a játékban még mindig vannak olyan is, akik töretlenül a pályán vannak. Sikereiknek saját maguk voltak a kovácsai, hiszen a minőséget, amivel a köztudatba kerültek, folyamatosan fent tudták tartani, sőt meg is tudtak újulni, ha épp arról volt szó.

Megosztva

A következő összeállításban olyan rappereket mutatunk, akik a hiphop hajnalán kezdték meg pályafutásukat és a mai napig a szcéna éllovasai közé tartoznak.

Busta Rhymes:
Ki mással kezdhetnénk a listánkat, mint Busta Rhymes-szal, aki a kezdetektől ott volt a rapben. A vad, villám ajkú rapper folyamatosan megújult zeneileg és külsőleg is. Videói, szövegei mindig újat hoztak a közönségnek, nem beszélve arról, hogy vetélytársai sosem kezdtek ki Busta-val…Érthető.

busta rhymes 5 1389715354 view 1

Nas:
Nas sem kevés éve nyomja az ipart. Nem is véletlen, hiszen lírai szövegeivel, teljesen újfajta értelmet adott a rapnek.

nm

Jay Z:
Anno, az amerikai lapok és a közönség azt állította, hogy Jay Z lesz minden idők legsikeresebb hiphop előadója. Ez sikerült is neki. Több millió dolláros üzletei mellett zenéjét, még mindig kajálják a világ számos pontján.

early jay z when he really was young hova for hip hop day.gif

LL Cool J:
Azt mondják, az elmúlt öt évben, mintha LL zenei karrierje hanyatlott volna. Ha részben igaz is, akkor sem kérdés, hogy LL Cool J az egyik leghosszabb időtartammal büszkélkedhet, amit a rapben lehet tölteni. A Def Jam első rapperei közé tartozott, aki aláírt a kiadóhoz. A szerződés 1985-ben történt, LL Cool J még csak 19 éves volt.

00731452735522 S

Common:
A chicagoi rapper, több mint két évtizede a pályán. Azóta láthattuk mozifilmekben, műsorokban, sőt már Oscar-díjat is nyert a rímei által.

common wallpaper 1

Ice Cube:
A nyugati part kiemelkedő alakja. Az idei mozifilmben ( Straight Outta Compton) gyermeke játssza a történetét, ami a 90-es évek nagy csapatának, az NWA-nak az életrajzi filmje.

tumblr nf79wxmGIp1r213yfo1 500

Wu-Tang Clan:
Habár a csapat nem kopogtatott az ajtón új kiadványokkal mostanában, a tagok egytől egyig aktívak. Munkásságuk, magasan az átlag hiphop előadók minősége felett van még a mai napig.

wu tang clan1

Lil Wayne:
A rapper talán a legmegosztóbb előadó a szakmában. Az Ő karrierje sem most kezdődött, hiszen a 90-es években a Hot Boys formációval indult útjára a pályafutása.

1401x788 HOT BOYZ UCUT LFI

Diddy:
Tonnányi díjat zsebelt be a rapper, az elmúlt évtizedek alatt. Egyszer azt mondta: ,, 10 év múlva, még mindig a toppon leszek!”… igaza volt!

diddy.p

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés