Kövess minket

Sport

Suarez triplázott, Messi sorsa bizonytalan

Folytatja diadalútját az FC Barcelona – ám a háttérben sok a baj a csapat háza táján

Megosztva

SuarezMessi
Fotó: Getty / Europress

Suarez mesterhármasa, mint egy falat kenyér, úgy kellett a katalánoknak. A harapós argentin triplázott vasárnap este az Eibar ellen (21., 48., 84. p.), a vége 3-1 lett, győzelmével a Barca ragad az élen álló Real Madridra, azonos pontszámmal. A meccsen a soros botrányt Mascherano szállította, a játékvezetői jelentésben szó szerint az szerepel, hogy a játékos úgymond elküldte édesanyjába a sporit, a kiállítás azonnal megtörtént, az eltiltás valószínű. A hírek szerint Mascherano négy meccsre számíthat, ha így lesz, ki kell, hogy hagyja a november 21-én rendezendő „El Clasicót”, a Real Madrid elleni derbit. Az eset amúgy akár vicces is lehet. A katalánok ugyanis úgy szeretnék elkerülni játékosuk súlyosabb büntetését, hogy arra hivatkoznak, a játékvezető édesanyja helyett a lánytestvér került szóba a szidalomban. Döntés a héten.

Az biztos, mindenkire szükség lesz a derbin, márpedig jelenleg úgy tűnik, Mascherano mellett Messi sem léphet pályára. A sérült vezér a napokban egy nyilatkozatában csak annyit tudott mondani, reménykedik, de semmi biztosat nem tud mondani azzal kapcsolatban, az orvosi stáb engedélyezi-e számára a focit az ősi ellenség ellen.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés