Kövess minket

Hiphop

Tkyd: a hiphop az IQ-ról, a szívről és lélekről szól

Megosztva

Keserédes, kissé talán szokatlan hangnemben íródott bejegyzés jelent meg tegnap este Tkyd rajongói Facebook oldalán, melyben a Bloose Broavaz veterán rappere az úgynevezett Z-generáció jövőképével, illetve a hazai hiphop általános helyzetével foglalkozik bővebben. Véleménye szerint a mostani zenék – itt konkrétan a trap-klipeket, na meg Varga Irént emeli ki – nagyjából semmiről sem szólnak, mégis elképesztő nézettséget produkálnak, mondhatni, tarolnak a hallgatók körében. Ez a tendencia pedig veszélyes, leginkább a fiatalabb korosztályokra nézve, hiszen hamis képet kapnak arról a hiphop-ról, ami korábban az intelligenciáról, a szívről és a lélekről szólt, és amit a mai napig töretlen lelkesedéssel szeret. (Pont, ahogy a barátait, valamint barátnőjét, aki egyébként az Éjjel-Nappal Budapest Bellájaként lett országosan ismert.)

Kyd, mint fogalmaz, nem haragból, vagy irigységből szemléli így a dolgokat, hanem csak szomorú, mert manapság a pénz a legnagyobb hajtóerő, más nem is igazán számít. Azt viszont megígéri, hogy a képzeletbeli mérleg nyelveként mindent megtesz az egészséges egyensúly fenntartása érdekében, még akkor is, ha szélmalomharcot vív.

A posztot alább változtatás nélkül olvashatjátok:

„Baj van…nagy baj.

Nem ma kezdődött, és nem is nagyon beszélünk róla, de gáz van.

Azt mondják azért hallgatunk igénytelen zenéket, nézünk igénytelen sorikat, mert meg vagyunk keseredve, fáradtak, túlhajszoltak vagyunk. Ezért van egy Varga Irénen egy nap alatt nagyobb nézettség mint sok nagyon jó emszínek egy élet alatt. Attól hogy egy menő trap klipet telerakunk drága verdákkal, fullos pi..ákkal, a szövegvilág egy 6 éves kisfiú színvonala…de 1 nap alatt tarol.

Talán nincs ezzel baj…csak veszélyes. Rátok, a Z generációra.

A hiphop nem erről szól, soha nem erről szólt, hanem az I.Q.-ról, a szívről, lélekről.

Nem haragból írom e sorokat, nem vagyok irigy senkire, a pénzüket sem sajnálom…tudom, hogy az hajt mindent…majdnem.

Csak szomorú vagyok, ennyi…

Egyet tudok, én továbbra is azon leszek, hogy egyensúlyban maradjon a mérleg nyelve.

Szélmalomharc? Lehet… de tudod én mégis szeretem, még mindig✍️🎤👑

Nem sok minden maradt, csak ők.

A hiphop, a maroknyi barát, meg az a tetkós csaj🌹Őket mindennél jobban….

Peace:Sean.”

Baj van…nagy baj.Nem ma kezdődött,és nem is nagyon beszélünk róla,de gáz van.Azt mondják azért hallgatunk igénytelen…

Posted by TKYD on Wednesday, October 20, 2021
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés