Kövess minket

Események

Zamárdi sportrendezvényekre cserélné a fesztiválokat

Megosztva

Forrás: Balaton Sound

Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés idén nyártól Zamárdiba költözik – közölte Csákovics Gyula (független) polgármester kedden az MTI-vel.

Mint elmondta, régóta komoly feszültséget okoz, hogy a fesztiválok (az előkészületekkel és utómunkálatokkal) a nyári főszezon nagy részében, hat héten át lefoglalják a település másfél kilométernyi szabad partszakaszát. Hozzátette, múlt nyáron, amikor a rendezvények a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, „NDK-s időket idéző” tömegek lepték el ezt a parti részt. A turizmusból élő vendéglátósok, szállásadók nem is panaszkodtak, az önkormányzatnak viszont 130 millió forintos bevételkiesést jelentett, hogy nem szedhetett közterület-használati és parkolódíjakat – jegyezte meg. A Telex helyieket is megszólító írásából ezzel szemben az derült ki, hogy a szállásadókat igenis nehezebb helyzetbe hozná a fesztiválok átköltöztetése, hisz a Balaton Sound alatt még a legkisebb helyeket is ki tudják adni, a környező kisboltokat viszont már kevésbé érinti a fesztiváltömeg, mivel manapság a közönség inkább bent vásárolja el a pénzét.

Megítélésem szerint a lakosság többsége szívesebben látna már Zamárdiban sportrendezvényeket, mint nagyfesztiválokat, és a világ sem afelé halad, hogy több tízezer ember zsúfolódjon össze napokig egy helyen” – fogalmazott a polgármester. Hozzátette, idén már nem öt évre, hanem csak egy évre kötnének megállapodást a Balaton Sound és a Strand fesztivált szervező Sziget Kft.-vel, szigorú feltételekkel, és dupla bérleti díjért. A hétvégéig várják a választ, hogy a szervezők elfogadják-e a település feltételeit.

Ha a járvány miatt az idén nem tarthatóak meg ezek a fesztiválok, opcionálisan egy évvel meghosszabbítható lenne a megállapodás, de aztán a mintegy 2500 lakosú Zamárdi végleg szeretne megválni a napi 25-30 ezres tömeget vonzó Balaton Soundtól és a hasonló nagyfesztiváloktól – mondta Csákovics Gyula. Közölte azt is, Zamárdi önkormányzata szerződést kötött a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel arról, hogy Fonyód-Badacsony helyett Zamárdi-Tihany, illetve Zamárdi-Balatonfüred között, vagyis egy rövidebb és egy hosszabb távon rendezik meg idén – a tervek és a lehetőségek szerint júliusban – a Balaton-átevezést. Elmondása szerint az önkormányzatot a szövetség kereste meg azzal, hogy a fonyódi helyszínt „kinőtte” a több ezres tömeget vonzó sportrendezvény. A távlati tervek arról szólnak, hogy a Balaton-átevezés egy több napos, strandi sportágakat is befogadó, családi tömegsportrendezvénnyé nője ki magát – mondta Zamárdi polgármestere.

A Balaton Soundot 2007 óta rendezik meg évente Zamárdiban, az utolsó, 2019-es eseményen rekordszámú, 172 ezer fő bulizott a fesztiválon.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés