Kövess minket

Elektronikus

Egy év alatt duplájára növekedett az illegális bulik száma Londonban

2016-ban még csak 70-et regisztráltak, tavaly már 133-at.

Megosztva

Forrás:

Tavaly közel dupla annyi illegális bulit tartottak Londonban, mint 2016-ban – tudósít a The Sunday Telegraph.

A londoni rendőrség adatai szerint legalább 133 be nem jelentett, illegális partit szerveztek 2017-ben, ez a szám két évvel ezelőtt még csak 70 volt. Ezek között ott van az a januári eset, mikor Nyugat-Londonban 1500 partihuszár jelent meg egy használaton kívüli Morrisons szupermarketben, vagy mikor májusban 500 bulizó rohamozott meg egy általános iskolát, ahol 12 óráig ment a móka. Egy hónapra rá már Észak-Londonban csaptak össze szórakozó fiatalokkal a rohamrendőrök, egy embert pedig meg is késeltek a konfliktusban.

Vélhetően a szórakozóhelyek bérleti díjának folyamatos növekedése okozza az illegális bulik növekvő számát, aminek a trendjét a londoni rendőrség is észlelte. John Oldham, a bűnügyi osztály vezetője elmondta, hogy beépített rendőrökkel próbálják felderíteni, hogy kik az illegális összejövetelek szervezői, és hogy hol laknak.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés