Kövess minket

Elektronikus

Ideiglenes bezár a Corvin Club, itt a hely közleménye

Egy razzia utózöngéje.

Megosztva

Forrás: Corvin Club Facebook

Közleményt adott ki a Corvin Club a 2018. július 17-i azonnali hatállyal végrehajtandó bezárásának ügyében.

Mint mi is megírtuk Józsefváros elrendelte az Auróra és a Corvin Club azonnali bezárását, különböző indokokból. A Blaha Lujza téren lévő, Corvintető részét képező klubban június 20-án tartottak rendőrségi razziát egy Black Trap bulin, ahol 7 embert állítottak elő, ebből 5 embert kábítószerhasználat miatt, 2-t pedig kábítószerkereskedelem gyanújával hallgattak ki, utóbbiakat őrizetbe is vették. Józsefváros emiatt rendelte el a hely ideiglenes bezárását az eljárás befejezéséig, de legfeljebb egy éves időtartamra.

A Corvin Club a most kiadott közleményében azt írja, hogy kézhez kapták az önkormányzat határozatát és a szerdai napon hozzájutottak a bezárás alapját képző dokumentumokhoz/okiratokhoz is, ezután pedig engedelmeskednek a felszólításnak és ideiglenes bezárnak. Ennek ellenére fellebbeznek a döntés ellen és megpróbálnak minél hamarabb újranyitni. Mint írják, az anyagi kár az előfinanszírozott programoknak és a cég vállalásainak köszönhetően hatalmas, a klub fennmaradását veszélyezteti, így az elsődleges prioritás az azonnali végrehajthatóság visszavonása.

[fbpost]https://www.facebook.com/corvinclub/photos/a.131424923574541.30027.124222010961499/1962680183782330/?type=3&theater[/fbpost]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés