Kövess minket

Elektronikus

Legyőzte a rákot Rusko, a dubstep egyik nagy öregje

A producer ismét teljesen egészséges.

Megosztva

Forrás:

Egy exkluzív interjúban mesélte el a YourEDM nevű oldalnak Rusko, a dubstep szcéna egyik korai nagy újítója, hogy sikerült legyőznie a rákot, melyet még májusban diagnosztizáltak nála.

A producer és DJ elmesélte, hogy amerikai turnéja alatt szállították kórházba, mikor már annyira rosszul volt, hogy enni sem tudott. A kórházban azzal nyugtatták, hogy biztosan csak vesekő problémái vannak, de egy-két elvégzett teszt után kiderült, hogy rákos. Rusko ezután gyorsan visszautazott Angliába, mivel az USA-ban csak az a pár nap kórház tízezer dolláros költséget jelentett neki. Otthon aztán megkezdte az ilyenkor szokásos kezeléseket, melyekből tudatosan a legerősebbeket választotta.

A diagnózist májusban jelentette be a rajongóinak, ezzel együtt le is mondta az összes fellépését, hogy a gyógyulásra tudjon koncentrálni. Posztjában eredetileg gyomorrák állt, de az interjúban elmondta, hogy a teste több pontján is megjelentek a daganatok.  A producer kihangsúlyozta, hogy nagyon kiváltságos helyzetben volt, hisz volt annyi félretett pénze a zenélésből, hogy hónapokig elvolt munka nélkül, így tényleg csak a felépülésre kellett fókuszálnia. 

Az interjúban hivatalosan is bejelentette, hogy már nem szed gyógyszereket, és már a szakálla is kezd visszanőni. Legyőzte a rákot. Alább látható a teljes interjú, valamint pár alapzene tőle.

[vembed youtube=”AXDLO4Qp6rQ” ]
[vembed youtube=”WtMlB-BEMso” ]
[vembed youtube=”1OE_jjJkkD8″ ]
[vembed youtube=”xDAX2aVWAag” ]
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés