Kövess minket

Elektronikus

Tiga nem szeretné, ha összetörnék a technopop szívét

A montreáli producer, Tiga mindig is szerette az egyszerű, letisztult hangzást.

Megosztva

Miután a 90-es években szülővárosában kultstátuszt vívott ki magának azzal, hogy a helyi szcéna egyik fontos alakja volt, a 2000-es évek már az egyre nagyobb mainstream sikerekről szóltak számára. Tiga úgy vitte be magát a fősodorba, hogy az emberek észre se vették, hogy technot hallgatnak. Egyszerű szintihangok, monoton énekek, sokaknak Tiga zenéjéből hiányozhat a complexitás, de azt el kell ismerni, hogy sokszor hipnotikus, pláne mikor olyan zseniális vizualitás is társul a zenéhez, mint a tavalyi Bugatti. Az új “Don’t Break My Heart” című track is követi a formulát, és persze ismét működik. A szám Tiga harmadik albumának az előfutára, mely a Ninja Tune alkiadójánál a Counternél fog megjelenni, hamarosan. Tiga egy kissé zavaros szövegben próbálja amúgy elmagyarázni, hogy egy örökkévalóságnak tűnt mire befejezte ezt az albumot, hisz ő egy igazi álmodozó, így a keze alatt nagyon sokszor formálódott a lemez, de egy idő után muszáj lesz megosztani mindenkivel ezt az “ajándékot”.

600

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés