Kövess minket

Fezen

A FEZEN sem úszta meg eső nélkül

Pénteken mindenki izgatottan várta az est fő attrakcióját, a Within Temptationt. Előtte azonban még a power metálé volt a főszerep. Egészen Németországból utazott le a FEZEN fesztiválra a sötét témáiról ismert, 2003-ban alakult banda, a Powerwolf.

Megosztva

Idén úgy tűnik, fesztiválon senki nem maradhat szárazon. Az időjárás Székesfehérvárat sem kímélte. Ugyan délután még verőfényes napsütés volt, de akik előrelátóbbak voltak, már felkészültek egy kiadós esőre. A csapadék ugyan csak hajnalra érkezett meg, de a szele már felborította a fesztivál rendjét.

A Powerwolf még szerencsés volt, de a Milky Chance már nem járt ilyen jól. A koncertet el tudták kezdeni, de az erős szél, és a közeledő vihar véget vetett a bulinak. Ezzel borult az egész program, és a Harman színpadot le is zárták. A Within Temptation koncert így csúszott, és sokáig senki nem tudta, hogyan fog folytatódni a buli este. A kényszerszünetnek a nyertesei a vendéglátóegységek voltak, mivel szinte az összes ember étel, illetve italszerzés céljából látogatta meg azokat.

 

Az időjárás végül megkegyelmezett, és rövidítve ugyan, de folytatódhatott a program. A Within Temptation rajongók legnagyobb bánatára, a holland banda Sharon den Adel vezetésével, csak egy rövid koncertet adhatott. Az idő szűke ellenére is fergeteges hangulatot tudtak csapni a Fehérvár színpadon. Az estét a Tankcsapda zárta. Akik a legkitartóbbak voltak és a KISS-t is szerették – ugyan nem Gene Simmons – de a KISS Forever Band előadásában bulizhattak a kedvenc slágereikre.

A fesztivál utolsó napján a hajnalban lehulló eső miatt sokan arra számítottak, hogy járhatatlan lesz a fesztivál területe, de szerencsére ez nem így történt, és egy-két nagyobb tócsát leszámítva zavartalanul folyt a közlekedés. A színpadok is újra a megszokott módon üzemeltek. Ez a nap bizonyította be azt, hogy az elektronikus zene és a metál is megfér egymás mellett. A HARMAN színpadon előbb a Modstep pörgette fel a hangulatot, majd a sokak által várt brit banda, a Faithless borzolta tovább a kedélyeket.

A keményebb stílus kedvelői sem maradtak le a napi betevőjükről. Már 17:00-tól elkezdte felpörgetni a hangulatot a ROAD. A folk-metál szerelmeseit sem kerülte el kedvenc együttesük ezen a fesztiválon. 19:30-tól lépett színpadra a Finntroll együttes. Ezen az estén is felelevenítették zenéjükkel a viking mondakört, és a sorok között többek között a különböző finn népzenék motívumai is megjelentek. Az estét a Fehérvár színpadon az 1994-ben, Németországban, Göttingenben alakult, alternatív rock zenét játszót együttes, a Guano Apes zárta. A HammerWorld csarnokban záródott a fesztivál. Éjfélkor lépett fel a Subscribe, majd a rendezvényt a Trousers nevet viselő formáció zárta. Ezután a legkitartóbbak még hajnali 5-ig buliztak.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés