Keresés
14O
Budapest
2017.05.29., hétfő (Magdolna)

A Gucci kreatív igazgatója a halál elől a rendezésbe menekül

Fiji- 2016.09.16. 11:39
647
Kevesen tudják a milliárdos divattervezőről, hogy a rendezés nála terápiás eszközként működik.

Forrás:Getty/Jason Kempin

Nem nevezhető sikertelen embernek Tom Ford, mégis gyerekkora óta a halál gondolata foglalkoztatja. Jó nevet szerzett a divatszakmában a Gucci kreatív igazgatójaként, majd önállósította magát, milliárdos vagyona lett, termékeit 122 luxusüzletben árusítják világszerte, és olyan jó nevű ügyfelei vannak, mint Beyoncé, Jennifer Lopez vagy Michelle Obama. A filmmel sem vallott szégyent, az Egy egyedülálló férfi című rendezése 2009-ben Oscar-jelölést hozott a főszereplőnek, Colin Firth-nek. Hamarosan a mozikba kerül Ford új thrillerje, az Éjszakai ragadozók (hazai bemutató: 2017. november 17.), amelyet bevallottan terápiás céllal készített. Mint a The Hollywood Reporternek elmondta, számára a rendezés menekülés a depresszió elől: nap mint nap nem múlik el óra, hogy ne gondolna a halálra. „Ez családi örökség minálunk, ahogyan az alkoholizmus is – mondta a filmes szaklapnak. – Állandó félelemben élek, hogy bármikor valami szörnyűség történhet. Ez roppant fárasztó, elszívja az ember erejét és boldogtalansághoz vezet.”

Az 55 éves művész-üzletembernek a filmkészítés és a család jelenti a gyógymódot lelki problémáira. „Ez adta a legtöbb örömet egész életemben” – mondta első filmjéről, amelynek főszereplője, Firth szerint Ford az egyik legjobb rendező, akivel csak dolga volt.

Az Éjszakai ragadozók, amelynek forgatókönyvét is Ford írta, lélektani thriller Amy Adams és Jake Gyllenhaal főszereplésével. Premierjét a velencei filmfesztiválon tartották a hónap elején, múlt hét végén pedig elnyerte a zsűri nagydíját ugyanott. A kritikusok szerint kiváló stílusérzékkel kivitelezett bosszúdráma, amely egyszerre állítja kihívások elé a szívet és az agyat.


Forrás: UIP

Hozzászólások

#OFFHetiKvíz

Azt gondolod, mindent tudsz Rihannáról? Lássuk!
Forrás: Getty Images
Játszom