Kövess minket

Film

LeBron James lesz az új Muhammad Ali film producere

A dokumentumfilm rendhagyó módon igyekszik majd bemutatni Ali életét és karrierjét.

Megosztva

Lassan a célegyenesbe érnek az HBO sajátgyártású dokumentumfilmjének munkálatai. A produkció, amely az idén, 74 éves korában elhunyt legendás bokszolónak, Muhammad Ali-nak állít emléket.

A The Hollywood Reporter szerint a film elkészítésében, többek között, az NBA sztár, LeBron James is részt vesz!

Ő lesz a másik producer, Antoine Fuqua mellett.

Magáról a filmről még nem sokat tudunk. Csupán annyit árultak el az HBO vezetői, hogy az egész estés doksiban nagyon sok archív, eddig még nem látott felvétel lesz a világ talán leghíresebb ökölvívójáról. A doku kiemelten foglalkozik majd Ali csöppet sem simulékony személyiségével a ringben, és a ringen kívül is. A készítők nem csak a jóra koncentrálnak elmondásuk szerint, hanem bemutatják a nehéz természetű (és súlyú) sportoló összes balhéját, kirohanását, amik olyannyira jellemzőek voltak rá, mint a „tánc” és a kiütések a meccsein.

Muhammad Ali június 3-án hunyt el. Szervezete nem tudott tovább harcolni a Parkinson kór ellen.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés